Sóoldatot adott el vakcinaként egy kínai bűnszervezet

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. február 2.

Külpol

Egyes országok kaptak is a hamis vakcinából, azt nem közölték, melyek. 

Értesítették a kínai hatóságok azokat az országokat, amelyeknek egy kínai bűnszervezet hamis oltóanyagot adott el a koronavírus ellen - mondta el Vang Ven-pin, a kínai külügyminisztérium szóvivője keddi sajtótájékoztatóján.

Vang hangsúlyozta: fokozzák az érintett országokkal folytatott bűnüldözési együttműködést annak érdekében, hogy megelőzzék a hasonló bűncselekmények elterjedését. A szóvivő arról nem közölt tájékoztatást, hogy mely országok kaptak a hamisított vakcinából.

A Hszinhua kínai állami hírügynökség hétfőn arról számolt be, hogy a kínai hatóságok több mint 80 embert vettek őrizetbe koronavírus elleni hamis oltóanyagok előállításának gyanújával.

A bűnszervezet tagjai a gyanú szerint sóoldatot árusítottak vakcinaként szeptember óta. A hatóságok az akció során mintegy 3000 dózist foglaltak le a hamis termékből.

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.