Szijjártó jól beszólt a német államfőnek

  • narancs.hu
  • 2018. október 2.

Külpol

Szerinte az úgynevezett liberális demokráciát hirdető országok nem tudják megvédeni a polgáraikat. Bezzeg mi...

Szijjártó Péter a német elnök hétfői beszédére reagált telefonon az MTI-nek. Frank-Walter Steinmeier azt mondta: az illiberális demokrácia önellentmondás, mert a demokrácia vagy liberális, vagy nem demokrácia.
Kijelentette, hogy "egyes országokban, az EU-ban is megkérdőjelezik a liberális demokráciát és a jogállamot, és erősen korlátoznak, vagy akár meg is szüntetnek struktúrákat és jogi biztosító mechanizmusokat". A dpa hírügynökség szerint a német elnök megjegyezte, hogy ennek belátásához elégséges tanulmányozni Orbán Viktor legutóbbi tusnádfürdfői beszédét.

A fenti gondolatsort Szijjártó Péter sem hagyhatta szó nélkül, s nem volt rest azonnal cáfolni a német államfő szavait. A külgazdasági és külügyminiszter az alábbiakat bírta mondani:

Frank-Walter Steinmeier pontosan tudja, hogy áprilisban a magyarok egy demokratikus választáson adtak kétharmados parlamenti felhatalmazást az Orbán-kormánynak, immár harmadszor.

"A baloldali, bevándorláspárti német köztársasági elnöknek éppen ez nem tetszik. Nem tudják elfogadni a magyar emberek döntését, hogy Magyarország nem lesz bevándorlóország" - hangsúlyozta. 
Majd hozzátette: az "úgynevezett liberális demokráciát hirdető országokról megtanultuk az elmúlt években", hogy nem tudják megvédeni a polgáraikat az illegális bevándorlással szemben, sőt meg sem kérdezik az embereket, hogy mit gondolnak erről. Látható, hogy Németországban is egyre nagyobb gond a bevándorlás - tette hozzá.
Ezzel szemben a magyar kormány többször is megkérdezte az emberek véleményét, és annak megfelelően cselekszik. "Mi ezt tartjuk demokratikus értéknek" - jelentette ki Szijjártó Péter.

Nincs mit tenni, kikezdhetetlen logikai furmány ez.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.