Theresa May hajlandó lemondani, ha támogatják a brexit-megállapodását

  • narancs.hu
  • 2019. március 27.

Külpol

Akár a következő tárgyalási szakasz előtt is távozhat.

Theresa May brit kormányfő ma kijelentette, hogy hajlandó lemondani, de csak azt követően, hogy elfogadják a kétszer már nagy többséggel elutasított megállapodását. Ez azt jelenti, hogy a Brexit-tárgyalások következő fázisában már új miniszterelnök lenne, így nem ő vezetné a jövőbeli tárgyalásokat.

A kormányzó Konzervatív Párt frakciójának tartott beszédében elmondta:

"Hajlandó vagyok a tervezettnél előbb távozni, hogy gördülékenyen és rendben menjen végbe a brexit."

Majd hozzátette: "Tudom, hogy igény van a brexit-tárgyalások második részének új megközelítésére és egy új vezetésre. Én nem fogok ennek az útjában állni."

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy szükségesnek tartja a kilépés feltételrendszeréről szóló, az alsóház által eddig kétszer is nagy többséggel elvetett megállapodás elfogadását és a Brexit-folyamat végigvitelét.

(via MTI, independent)

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.