Trump már egy kicsit aggódik: szerinte ha őt elmozdítják, összeomlik a gazdaság

  • narancs.hu
  • 2018. augusztus 23.

Külpol

Az amerikai elnök szerényen azt mondta magáról, hogy „szuper munkát végez”.

Donald Trump elnök szerint összeomlana az amerikai gazdaság, ha alkotmányos eljárás keretében elmozdítanák hivatalából. Trump a Fox televíziónak adott interjújában fogalmazott így, és az előző napi interjúból a televízió, illetve a sajtó csütörtökön ismertetett újabb részleteket.

„Ha engem valaha is elmozdítanának, akkor a piacok összeomolnának, és mindenki szegényebb lenne” – állította az amerikai elnök a televízió riporternőjének. Majd hozzátette, hogy nem is tudja, hogyan lehet egyáltalán eltávolítani valakit, aki „szuper munkát végez”.

false

 

Fotó: MTI/AP/Carolyn Kaster

Az elnök – kérdésekre válaszolva – kitért két korábbi munkatársára, Paul Manafort volt kampánymenedzserre és Michael Cohenra, aki több mint tíz évig volt a személyes ügyvédje. Manafortot a hét elején mondták ki nyolc rendbeli banki és adócsalásban bűnösnek, Cohen pedig, aki még a vádemelés előtt vádalkut kötött és szintén bűnösnek mondta magát banki és adócsalásban, eskü alatt azt vallotta, Donald Trump utasította őt arra, hogy kövessen el bűncselekményt, megsértve a kampányfinanszírozási törvényt azzal, hogy fizessen a hallgatásukért két nőnek, akik azt állították, évekkel korábban viszonyuk volt vele.

Trump az interjúban – mint korábban közzétett Twitter-bejegyzéseiben – dicsérte Manafortot. „Az egyik ok, amiért oly nagyon tisztelem Manafortot, hogy végigcsinálta ezt a pert” – jelentette ki, utalva ezzel Michael Cohenra is, akiről még szerdán azt írta a Twitteren, hogy történeteket talált ki annak érdekében, hogy alkut kössön a bírósággal.

A Fox televíziónak most sokkal enyhébben fogalmazott Cohenról. „Ez az ember valószínűleg mellettem állt csaknem tíz éven keresztül” – mondta, majd szó szerint kijelentette: „mindig szimpatikus pasasnak találtam őt”. Trump nem kívánt kitérni arra, hogy az ítélet meghozatala után vajon kegyelemben részesíti-e Paul Manafortot. Nem erősítette meg, de nem is cáfolta ennek lehetőségét.

(via MTI)

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.