Publicisztika
Egy hónapja tanulságos összeállítást adott közre a Népszabadság. Az írás (Fekete Gy. Attila cikke) képviselői levelekből idéz, amelyek a kisgazda vezetésű agrártárcához futottak be. A fejléces papírokra rótt mondatok egyetlen gondolati kört fognak át: Elnök úr, Jóska bátyám, Államtitkár úr vagy Kedves Igazgató Barátom, adjál pénzt nekem valamire, de gyorsan és jó sokat. A nemes törekvés természetesen nem ronda, individualista célokat szolgál. Nem, a gyereknek mindig van tisztességes neve: a folyamodványban a maszekban emelendő új épület "ökorehabilitációs kecskeól", a felújítandó sínbusz, kilátó pedig fontos, "nemzetgazdaságilag is kiemelt jelentőségű agrárturisztikai elemként" említtetik. Bár a cikk sugallja, hogy az idézett dokumentumok esetleg kimeríthetik a befolyással való üzérkedés jogtartalmát, igazából mégsem mondhatjuk, hogy szabálytalanságot művelnek a levelek szerzői. Lobbiznak, ami nálunk azt jelenti, beilleszkednek abba a sajátos hangulatú magyar közéletbe, amelyet Mikszáth - már ha feltámadna - sem találna idegennek. A rokonok, a jó ismerősök, a kebelbeli párt- vagy koalíciós társak világába, a közhatalom aprópénzre váltásának táncrendjébe.