Egotrip
Nádasdy Ádám: Modern Talking
A második világháborúval mintha lezárult volna egy jó százötven éves forrongó, serdülésszerű korszak a magyar nyelv életében, és egyfajta kikristályosodás (kijegecesedés? megfagyás?...) következett. A közösség ízlése - meg persze a nyelvfejlődés legfőbb ura: a véletlen - az addig kavargó alternatívákból általában egyet hagyott meg semlegesnek, a többit megcímkézte, azaz használatukat stilárisan jelöltté tette. Arany János még gond nélkül írhatta a Zács Klárában: "Keresi a Klára, mégsem akad rája" - ez két ponton is eltér a mai irodalmi normától: a névelős személynév (a Klára) és a "túlragozott" igekötő (rája) használatában. Ilyet ma nem illik leírni. A rája ma egyszerűen közönségesnek minősül, ez az egyszerűbb eset, olyan, mint a suksük. A névelős személynévvel más a helyzet.