Cyber hírek

  • 2001. október 11.

Külpol

Linux a hadseregben Linuxos számítógépekkel támogatja a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) Informatikai Kormánybiztossága a Magyar Honvédség 11 helyőrségét. A MEH összesen 352 számítógépet, kabinetenként egy szervert és egy projektort, a szükséges Linux operációs rendszert és a kapcsolódó irodaautomatizálási programokat, valamint a Microsoft programkörnyezet licenceit biztosítja.n Energiatermelő magfúzió Már csak karnyújtásnyira vagyunk a fúziós energia gyakorlati hasznosításától - állítják brit tudósok, akik a jövő fúziós reaktorainak prototípusán dolgoznak.
Az Egyesült Királyság atomfelügyeletének (UKAEA) szárnyai alatt működő kutatási programban olyan eszköz építésén dolgoznak, amelyben a magfúziót körülbelül háromszázmillió fokos hőmérsékleten állítják elő. A magas hőmérsékleten plazmává váló gázt erős elektromágneses erőtérben tartják fogva az erre a célra kifejlesztett eszközben, a tokamakban. A fúziós kísérletek az Oxford közelében található Culhamben folynak, itt működik a JET (Joint European Torus), a világ legnagyobb tokamakja. A JET-ből 1997-ben fél másodpercre már sikerült 16,1 MW energiát kinyerni. Brit kutatók most új konstrukciójú tokamakon dolgoznak: a MAST (Mega Amp Spherical Tokamak) nevű eszköznek kisebb méreténél fogva sokkal nagyobb az energiahatékonysága. A kutatás vezetője szerint pár évtized múlva már közepes méretű fúziós reaktorok szolgálják ki a nagyobb városok energiaigényét. További részletek: www.fusion.org.uk.

n Megfejtették a pestisbaktérium genetikai kódját Brit kutatók feltérképezték a pestist okozó baktérium teljes genetikai struktúráját. Az áttörés révén új terápiákat dolgozhatnak ki a történelem során milliók halálát okozó betegség ellen, melyet mostanában sokan a bioterrorizmus egyik lehetséges fegyverének tartanak. A Cambridge-i Sanger Centre-ben (www.sanger.ac.uk) dolgozó kutatócsoportnak sikerült kimutatnia néhány olyan gént, amelyek révén a baktérium gyilkos képességekre tett szert, és sikerült bizonyítékot találniuk arra vonatkozólag is, hogy a pestis kórokozója még mindig fejlődik. A genetikai térkép részletei az internetre is felkerülnek, így a kutatók a világ minden tájáról szabadon hozzáférhetnek az információhoz. Bár a betegség már nem tartozik Európa legfontosabb egészségügyi problémái közé, a világ egyes részeiben még mindig jelen van: évente mintegy háromezer esetet jelentenek a WHO-nak.

n Arcfelismerés a repülőtereken Hamarosan arcfelismerő rendszert épít ki egy amerikai repülőtéren a Viisage Technology. A massatchussettsi vállalat rendszerét elsősorban biztonsági okokból, a potenciális terroristák kiszűrésére alkalmaznák. Az amerikai légi felügyelet korábban már kifejezte érdeklődését az arcfelismerő rendszerek iránt, eddig azonban egyik cég technológiája mellett sem tette le voksát. A Viisage részvényeinek árfolyama - a technológiai szektorban egyedülálló módon - rendkívül magasra ugrott a World Trade Center elleni terrortámadások óta.

n Az imÁdság ereje Meglepő eredmény jelent meg a Journal of Reproductive Medicine orvosi szaklap szeptemberi számában. Egy tanulmány szerzői arról számolnak be, hogy a mesterséges megtermékenyítési eljárás 50 százalékban vezetett terhességhez azoknál a nőknél, akiknek sikeréért más emberek imádkoztak, míg ez az arány a kontrollcsoportban - imádság nélkül - csak 26 százalék volt. A vizsgálatot 1998 decembere és 1999 márciusa között végezték, a leendő anyákat véletlenszerűen osztották két csoportba. A nők első hormonkezelése utáni öt napon belül az USA, Kanada és Ausztrália területén megkezdődtek az imádságok a száz kiválasztottért. A kutatók egyike sem tagja vallási szervezetnek, illetve egyiküket sem kérték fel vallásos szervezetek a tanulmány publikálására.

n Lopással vádolják a busmanok a Pfizert Afrika déli részének őslakosai évszázadok óta étvágycsökkentőként alkalmazzák a Hoodia gordoni kaktuszt, amely a köhögés és a megfázásos tünetek enyhítésére is alkalmas. Az amerikai Pfizer gyógyszerkonszern fogyasztótablettát akar gyártani a különleges kaktusz felhasználásával, a növény felfedezőit azonban kihagyta az üzletből - adta hírül az Index. A Hoodia kaktuszból nyert P57 hatóanyag klinikai tesztelése során a kísérleti patkányok jelentősen veszítettek testsúlyukból, és az önként jelentkezőkön elvégzett első tesztek is pozitív eredményekkel jártak. Mivel a túlsúly kezelésére kiadott receptköteles gyógyszerek évente hárommilliárd dollárt is hoznak az amerikai piacon, az új szer jelentős bevétellel kecsegtet. A busmanok nem osztják a Pfizer örömét, sőt kártérítési pert indítottak a cég ellen: Roger Chennells ügyvéd képviseli a Khoisan törzs mintegy százezer tagját, akik Dél-Afrika, Botswana, Namíbia és Angola területén élnek. A gyógyszergyár a dél-afrikai tudományos és ipari kutatási tanácsra hárítja a felelősséget, amely szerintük azt állította, hogy az érintett őslakosok már kihaltak.

n Holdkivilágítás Az amerikai Paint the Moon kezdeményezés résztvevői október és november végén öt percre ki kívánják világítani a félhold sötét oldalát. Az akcióban több millió ember részvételére számítanak Észak-Amerikából. A tervek szerint október 27. és november 24. éjjelén mindenki öt percre a Holdra irányít egy lézerceruzát, és a Földről látható lesz majd az égitestről visszaverődő fény. Az ötlet egy Missouri államban élő amatőr csillagásztól származik. Az amerikai hadseregnek 1957-ben sikerült egy hasonló kísérlet, a Holdra irányított reflektorok fénye apró foltként látható volt. További részletek: www.paintthemoon.org.

n Számítógépek fogyatékosoknak A fogyatékkal élő budapesti emberek esélyegyenlőségét ingyenes, illetve kedvezményes informatikai eszközökkel kívánja segíteni a főváros - nyilatkozta Tiba Zsolt főjegyző csütörtökön. Az előterjesztés szerint pályázati úton a jelentkezők komplett számítógép, valamint részegységek beszerzéséhez kaphatnak támogatást, többféle megoldással. Az eszközök egy része alkalmas arra, hogy vakok vagy akár végtaghiányos emberek is használni tudják őket.

n 3G Európában A japán NTT DoCoMo mobiltelefon-szolgáltató a jövő év második felében már Európában is beindítaná harmadik generációs mobiltelefon-rendszerét, amely a japán fővárosban már működik, és többek között videotelefonálást is lehetővé tesz mobilon. A DoCoMo az első mobilos cég, amely kereskedelmi 3G-szolgáltatást indított.

n Gázüzemű mobiltelefon A Motorola metángázzal üzemeltetett mobiltelefont mutatott be, amely egy töltéssel egy hónapig használható. Az akkumulátor egy miniatűr, övre csíptethető elektrokémiai labor, amely egy tollbetétnyi helyen tárolja a metángázt. A kémiai tápegység mindössze 5 centiméter széles, 10 centi hosszú. A Motorola nem közölte, mikortól lesz kapható a termék, az NEC hasonló megoldáson dolgozó kutatói 2003-2005-re becsülték piaci bevezetését.

n Szuperszámítógép civilben Egy pittsburghi szuperszámítógép-központban múlt hétfőn átadták a világ második legnagyobb teljesítményű, tudományos célokra szánt szuperszámítógépét. A Terascale Computing System másodpercenként hatezer milliárd lebegőpontos számítást képes elvégezni - csak az ASCI White előzi meg, amelyet titkos fegyverkísérletekre használnak.

Figyelmébe ajánljuk