Túl erős volt Magyarországnak az orosz-ukrán háború évfordulójára kiadott EU-s nyilatkozat

  • narancs.hu
  • 2024. február 23.

Külpol

A Szabad Európa forrása szerint nem is nagyon indokolták, miért nem járulnak hozzá a szöveghez.

Magyarország blokkolhatta az Európai Unió közös nyilatkozatát, amit az ukrajnai háború kitörésének második évfordulójára terveztek kiadni. Ezért a tagállamok közös nyilatkozata helyett csak az Európai Bizottság, az Európai Tanács és az Európai Parlament vezetői adnak ki közös szöveget  – jelentette diplomáciai forrásokra hivatkozva Rikard Jozwiak, a Szabad Európa tudósítója.

Mivel az Európai Unióban minden tagország egységes támogatása szükséges a közös nyilatkozatokhoz, ezért a magyarok egyedül is alkalmasak minden ilyen blokkolására.  A lap forrásai szerint a magyar kormány bármiféle konkrét magyarázat nélkül vétózott, egy meg nem nevezett diplomata szerint a szövegezés „egyszerűen túl erős volt számukra”.

A magyar kormány Ukrajna megtámadása óta igyekszik blokkolni szinte minden, amúgy a legtöbb esetben csak szimbolikus jelentésű nyilatkozatot, ami elítélné az orosz agressziót, de például sikerült levetetni a szankciós listáról azt a Kirill pátriárkát is, aki Vlagyimir Putyin spirituális támogatását alapozza meg az ortodox egyházban.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.