Újabb komoly rakétatámadás érte Kijevet és Harkivot

  • narancs.hu
  • 2024. január 2.

Külpol

Miután Putyin megtorlást ígért a Belgorod elleni támadásért.

Oroszország rakétákkal lőtte Kijevet és Harkivot

kedden is, a támadás azután történt, hogy Putyin megtorlást ígért a Belgorod elleni támadásértírjaReuters. Az orosz várost Moszkva szerint az ukránok támadták meg, 24 civil halt meg.

Az oroszok a reggeli csúcsforgalom idején intéztek légicsapást az ukrán főváros ellen, ennek következtében több épületben is áramkimaradásokat tapasztaltak és gázvezetékek is megsérültek. Az ukrán fővárosban hallható robbanásokról a kijevi polgármester, Vitalij Klicsko is beszámolt. Telegramján azt ajánlotta az embereknek, hogy maradjanak otthonaik biztonságában. 

Az ukrán légierő pár órával korábban azt közölte, hogy megsemmisítette mind a 35 támadó drónt, amelyet Oroszország éjfél után indított több ukrajnai város, köztük Kijev ellen.

Harkiv városát szintén "masszív rakétatámadás" érte

– mondta Ihor Terekhov, a keleti város polgármestere.

Az Ukrajnát ért rakétatámadások újabb hulláma december 29-én indult. A helyi hatóságok beszámolója szerint több ember is életét vesztette olyan nagyvárosokban, mint Kijev, Odessza, Lviv, Harkiv, Zaporisszja és Konotop, a sebesültek száma pedig több tucatra tehető. Az ukrán védelmi miniszter a háború eddigi legmasszívabb támadásának nevezte mindezt. Rusztem Umerov viszont úgy gondolja, hogy ez még csak a kezdet, és még durvább orosz rakétacsapásokra kell felkészülni a következő hetekben.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.