Újraválasztották Hszi Csin-ping kínai elnököt

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. október 23.

Külpol

A Kínai Kommunista Párt főtitkárává. 

Ismét Hszi Csin-ping kínai elnököt választották a Kínai Kommunista Párt (KKP) főtitkárává vasárnap Pekingben, az államfő így várhatóan harmadik ötéves ciklusát kezdheti meg.

Az országot irányító KKP központi bizottságának közleményében emellett bejelentették, hogy Hszit újraválasztották a KKP katonai bizottságának elnökévé is. Hszit elnöki tisztségébe várhatóan a 2023 márciusában tartandó Országos Népi Gyűlésen iktatják be.

Kijelölték mindemellett a KKP politikai bizottságának (pb) állandó bizottságát is. A párt legfontosabb szervének számító, jelenleg héttagú, Hszi Csin-ping vezette testületébe beválasztott négy új tag Hszi Csin-ping köreiből került ki.

 

A 69 éves Hszi Csin-ping elnöki mandátumát a kínai törvények nem korlátozzák, miután a pekingi törvényhozás 2018-ban eltörölte azt a jogszabályt, amelynek értelmében az ország első embere legfeljebb két mandátumot tölthet ki.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.