Ukrajna – a globális konfliktust sem lehet kizárni

  • Ara-Kovács Attila
  • 2015.02.08 11:02

Külpol

A magyar miniszterelnöknek lehet itthon kétharmada, ám a nemzetközi porondon nála gyengébb pozíciókat aligha mondhat magáénak európai politikus.

Angela Merkel német kancellár és François Hollande francia elnök Kijevbe, majd Moszkvába tett látogatásával új szakasz kezdődött az Oroszországgal szembeni nyugati politikában. Az eljövendő események annak megfelelően formálódnak, hogy Vlagyimir Putyin milyen választ ad a nagyon egyszerű kérdésre: folytatni akarja-e azt a geopolitikai játszmát, amit a nagyorosz sovinizmus és a Nyugattal szemben viselt hidegháború inspirált már eddig is? E kérdés nyilvánvalóan túllép Ukrajnán, még ha az ukrajnai „forró háború” aktuálisan a legfontosabb konfliktusa is e szembenállásnak.

A Merkel–Hollande-javaslatról nem sokat tudni, még formálódóban van.

a) Szinte bizonyos, hogy annak minden mozzanatát egyeztették előzőleg Washingtonnal.

b) Egyértelmű továbbá, hogy visszaléptek attól a korábbi, múlt májusban hallgatólagosan megfogalmazott nyugati ajánlattól, hogy a Krímért cserébe, melynek annektálásába végül is készek belemenni, Moszkvának meg kell szüntetni a Donyeck-medence orosz lázadóinak biztatását, a nekik nyújtott katonai segítséget. Merkel legújabban már ismét arról beszél, hogy minden megállapodás előfeltétele: Moszkva ismerje el az 1994-es Budapesti memorandum érvényét, és járuljon hozzá Ukrajna teljes területi integritásának helyreállításához.

c) Cserébe ezért az oroszok által lakott területek nagyon széles körű autonómiát kapnak, s a normális állapotok helyreállításából a Nyugat is jelentősen kiveszi majd a részét.

d) Az egyébként nehezen definiálható, napról napra változó frontvonalaknál 50–70 kilométeres demilitarizált zónát hoznának létre, nemzetközi ellenőrzés mellett.

e) Ha Moszkva nem tesz mindennek eleget, újabb szankciók következnek.

false

Fotó: MTI/AP/Alekszandr Zemljanyicsenko

Hogy a Nyugat mennyire veszi komolyan a mára mintegy öt és fél ezer áldozattal járt donyecki konfliktus gyors lezárását, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy most először a politikai és gazdasági jellegű szankciók mellett katonai szempontból is komoly elmozdulás történt.

a) Nyilvánvalóan kormánysugallatra egy vezető elemzőkből, magas rangú tisztekből és volt diplomatákból álló csoport – a Brookings Institute, az Atlantic Council, valamint az úgynevezett Chicago Council on Global Affairs vezető munkatársai – kidolgoztak egy tervezetet, amelyet a napokban adtak közre. Címe mindent elmond: Ukrajna függetlenségének megőrzése, az orosz agresszió megfékezése: Mi az, amit az Egyesült Államoknak és a NATO-nak tennie kell? A 17 oldalas anyag négy pontban foglalja össze a teendőket:

(1) A Fehér Ház és a Kongresszus haladéktalanul hozzon létre egy alapot, mely idén 1 milliárd dollárt szán az Ukrajnának nyújtandó katonai támogatásra, a következő költségvetési években pedig ugyancsak 1-1 milliárdot bocsát majd Kijev rendelkezésére, kifejezetten védelmi célokra.

(2) Az Egyesült Államoknak meg kell változtatnia eddigi politikáját, és nemcsak az élet kioltására alkalmatlan eszközöket kell szállítania Kijevnek, mint eddig tette, hanem komoly védelmi fegyvereket, melyek felérnek az oroszok által a terroristáknak szállítottakkal.

(3) Az Egyesült Államoknak meg kell győznie NATO-szövetségeseit, hogy hasonlóképpen járjanak el.

Amint a tervezet nyilvánosságra került, számos bíráló hang hallatszott. A komolyabbak amellett kardoskodtak, hogy a nem háborús arzenált a Nyugat még egyáltalán nem merítette ki, a komolytalanabbak viszont azt állítják: Putyin az agresszív fellépésnek mindig ellenáll, s még inkább felkorbácsolja az orosz nacionalizmust, ha a Nyugat katonai eszközökkel lépne közbe.

b) Bár az európai politikusok azonnal siettek kizárni a katonai megoldást Moszkvával szemben, sőt az amerikai külügyminiszter, John Kerry is óvatosan bár, de reményét fejezte ki, hogy erre nem kerül sor, a NATO volt (Anders Fogh Rasmussen) és jelenlegi (Jens Stoltenberg) főtitkára azonnal állást foglalt, méghozzá élesen és azonos tartalommal. A szervezet főparancsnoka, Philip Breedlove tábornok pedig az épp most zajló Müncheni Biztonsági Fórumon jelentette ki: „Egyáltalán nem lehet kizárni a katonai megoldást.”

c) A NATO hirtelen az eddig csak tervezgetett gyors reagálású erő létrehozása mellett döntött, sőt megtette az első lépéseket, hogy az orosz határ közvetlen közelében olyan felderítő pontokat állítson, amelyek „valós időben” jelzik az orosz hadsereg mozgását.

Minthogy a Moszkvát sújtó komoly gazdasági kihívások nem rettentették el Putyint, sőt egyre kihívóbban viselkedik nemcsak Ukrajnában, de a NATO-tag Észtországban is, ahol a nagyszámú orosz ajkú lakosság védelmére hivatkozva egyre gyakrabban gyakorol nyomást, a nyugati ellenlépéseket nem lehet halogatni, a helyzet gyors és jóindulatú – vagy ésszerűnek mondható – megoldásában nem lehet reménykedni. Ám nem csak a Baltikum van veszélyben, az orosz diplomácia és hírszerzés Európa-szerte komoly kapcsolatokat keres azokkal a politikai és gazdasági tényezőkkel, amelyek segítségére lehetnek, hogy az unió kohézióját, illetve a transzatlanti szövetség erejét aláássa.

E tekintetben érdekes újra megvizsgálni Angela Merkel budapesti útját. Mint korábban megírtuk: biztos információk vannak arról, hogy a kancellár a múlt év folyamán sorozatosan elutasította azokat a magyar megkereséseket, hogy látogasson el az országba. Hogy most ezt az álláspontját felülvizsgálta, több mint érdekesen árnyalja a képet, s Orbán Viktor „magyar ügyét” is más megvilágításba helyezi. Mondhatni úgy is: a moszkvai vizit után többet tudunk – de mindenképpen többet sejthetünk – a budapesti útról is. Orbán szempontjából viszont aligha nevezhető túlzottan előrelátónak, hogy következetesen visszautasította a kancellár azon kérését, hogy vizsgálja felül a magyar–orosz kapcsolatokat. A magyar miniszterelnöknek lehet ugyan kétharmada itthon, ám a nemzetközi porondon nála gyengébb pozíciókat aligha mondhat magáénak európai politikus.

A szerző a DK külpolitikai kabinetvezetője

Neked ajánljuk