Richard von Weizsäcker emléke és harcai

  • Sausic von Berlin
  • 2015. január 31.

Külpol

Törölték-e Richard von Weizsäcker volt államfőt a kereszténydemokrata párt tagjai sorából, vagy nem? -e kérdés ébresztette nemrég a gazdasági reformok körüli huzavonába bódult német közéletet. Az elmaradt tagdíj mögött az államfői szerep értelmezése és a német demokrácia természetének megítélése rejtőzött.

Köztársasági elnöknek kívánni sem lehetne jobbat. Decens kiállás, előkelő vonások, kék szem, ezüstfehér haj, választékos stíl, mértéktartó fogalmazás, a liberális konzervativizmus maga, németként némi Wehrmacht-múlttal ugyan, tisztként az orosz fronton - de az emlékiratok szerint már akkor inkább Hitler képe a falon, semmint emberekre lődözött ez a finom ember.

false

 

Fotó: Daniel Bockwoldt / MTI/EPA

Weizsäcker memoárja megjelenését választotta újabb alkalomnak, hogy odadörgöljön Helmut Kohlnak, a nevével fémjelzett korszaknak, általában pedig a demokráciára telepedő pártoknak. A visszaemlékezések bemutatását kísérő Spiegel-interjúban nyilatkozta: "Most már mindenesetre igen régóta olyan politikai rendszerünk van a kormányzati felelősség hatókörében, amely a demokrácia által kínált eszközöket a hatalom megszerzésére és megőrzésére a perfekció eddig ismeretlen magasságaiba emelte. Az erők koncentrációja a hatalom megtartására messze felülmúlja a nyitott, koncepcionális úttörő munkát." Ilyen körültekintően beszélt régebben, köztársasági elnökként is a jó Weizsäcker (állítólag már képviselő korában ijedten néztek össze a parlamenti padsorokban, amikor szólásra emelkedett), Helmut Kohl pedig - miután elmagyarázták neki, mire céloz az államfő -megorrolt, ha ilyeneket hallott.

Az alkotmány által reprezentációra ítélt, néhány jogosítvánnyal azonban mégis felruházott köztársasági elnök elvileg két irányban törhet ki

az ország első, de tehetetlen

emberének nyomasztó szerepéből: a gyönge gyakorlati hatáskörök minél erőteljesebb kihasználásával vagy a pártok feletti erkölcsi bíráskodás végletekig csiszolásával. Néhány elődjével ellentétben Richard von Weizsäcker az utóbbit választotta.

Bár politikai pályafutásán Kohl indította el, s eredetileg a kancellár emberének számított, nézetkülönbségeik már röviddel a köztársasági elnök 84-es megválasztása után megmutatkoztak. Miközben Weizsäcker tabukat döntögető beszéddel villogott a német kapituláció 40. évfordulóján, Kohl a bitburgi SS-sírok előtt domborult Ronald Reagan társaságában.

Az egyesítést követő években, a kormánypártok szította menekültügyi pánik, a külföldiellenes erőszakhullám idején, amikor a kancellár főképpen az ország nemzetközi reputációjáért aggódott Bonnban, a köztársasági elnök vette magának a bátorságot, hogy felszólaljon egy több százezres berlini gyűlésen.

"Á, hagyjátok!"

- szólt oda a biztonsági embereknek, akik esernyőkkel próbálták óvni a feje körül süvítő agrárterményektől. Az öltönyt másnap tisztítóba kellett adni, s már a helyszínen sem mutatott valami jól rajta a lecsorgó tojássárgája, de civil kurázsiból és szerepfelfogásból példát mutatva más államfőknek is, Weizsäcker nem mozdult a helyéről, hanem megpróbálta elmondani beszédét - bár erőszakellenes felhívásának hatását némileg rontotta a gumibotok egyidejű pufogása az autonómok hátán. A tojásdobálók elleni eljárást a szövetségi ügyészségnek ki kellett adnia a kezéből: Weizsäcker nem engedélyezte, hogy "a köztársasági elnök meggyalázásának" vádjával indítsanak nyomozást.

Viszonya Kohlhoz akkor vált végképp fagyossá, amikor ´92-ben "a hatalomba feledkezettnek", "a hatalom megszállottjának" nevezte a politikai pártokat - köztük saját, a kancellár vezette pártját. Ezt a bírálatot pontosította most az idézett interjúban: "A hatalom klasszikus megosztása a végrehajtó, a törvényhozó és a bírói hatalomból indul ki. Hogy a pártok többé vagy kevésbé mind a háromra rátelepednek,

arról nem tudott Montesquieu,

s nem gondoltak rá az 1949-es alkotmány anyjai és atyjai sem."

Jó ember Helmut Kohl is persze, csak nem bírja, ha kritizálják. A Weizsäcker-interjú után is csupán a frakcióülésről szivárgott ki ez-az. Például, hogy "ez az úr már nem tartozik hozzánk", s hogy a hála mennyire hiányzik a politikában. "A hála nemes és fontos erény - kontrázott a volt államfő egy újabb interjúban -, csak nem szabad függőségi viszonnyá fajulnia." Néhányan ekkor a CDU-pártközpontban elérkezettnek látták az időt, hogy szó szerint vegyék Kohl kijelentését, s napvilágot látott a hír: "Richard von Weizsäcker nevű párttag nem szerepel nyilvántartásunkban."

Az elnöki székbe kerülve Weizsäcker, elődjeihez hasonlóan, valóban felfüggesztette, "pihentette" párttagságát, nem fizetett tagdíjat sem, ami - takarékos ember hírében állva - nem okozhatott jelentős fájdalmat neki. Ki is került emiatt a névsorból,

aki nem fizet, nem tag,

a CDU alapszabályzata nem ismer "nyugvó" tagságot, hallatszott az indoklás - csakhogy nem ismer mindenféle figyelmeztetés nélküli kizárást sem. Amellett Berlinben, egykori polgármestersége színhelyén inkább szájhagyomány útján fennmaradt egy - valahogy paragrafusokkal is alátámasztható - vélekedés, miszerint tagsága mégiscsak "pihen". Ahogy az ottani CDU-frakció vezetője, Klaus Landowsky fogalmazta: "Richard a CDU-ban nyugszik."

Miközben a kancellár még duzzogott, Weizsäckernek pedig továbbra se volt eszében tagdíjat fizetni, a kancellár bizalmasai a fejükhöz kaptak: mégse venné ki jól magát egy volt köztársasági elnök kihajítása a pártból. Így történt, hogy a kereszténydemokrata főtitkár, Otto Hintze két hete sejtelmes sajtónyilatkozatot tett közzé: "A CDU elnökével, dr. Helmut Kohl szövetségi kancellárral együtt az a véleményem, hogy tekintettel a köztársasági elnök kiemelt hivatalára, ez a kérdés nem formális kritériumok alapján is megválaszolható."

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.