Richard von Weizsäcker emléke és harcai

  • Sausic von Berlin
  • 2015. január 31.

Külpol

Törölték-e Richard von Weizsäcker volt államfőt a kereszténydemokrata párt tagjai sorából, vagy nem? -e kérdés ébresztette nemrég a gazdasági reformok körüli huzavonába bódult német közéletet. Az elmaradt tagdíj mögött az államfői szerep értelmezése és a német demokrácia természetének megítélése rejtőzött.

Köztársasági elnöknek kívánni sem lehetne jobbat. Decens kiállás, előkelő vonások, kék szem, ezüstfehér haj, választékos stíl, mértéktartó fogalmazás, a liberális konzervativizmus maga, németként némi Wehrmacht-múlttal ugyan, tisztként az orosz fronton - de az emlékiratok szerint már akkor inkább Hitler képe a falon, semmint emberekre lődözött ez a finom ember.

false

 

Fotó: Daniel Bockwoldt / MTI/EPA

Weizsäcker memoárja megjelenését választotta újabb alkalomnak, hogy odadörgöljön Helmut Kohlnak, a nevével fémjelzett korszaknak, általában pedig a demokráciára telepedő pártoknak. A visszaemlékezések bemutatását kísérő Spiegel-interjúban nyilatkozta: "Most már mindenesetre igen régóta olyan politikai rendszerünk van a kormányzati felelősség hatókörében, amely a demokrácia által kínált eszközöket a hatalom megszerzésére és megőrzésére a perfekció eddig ismeretlen magasságaiba emelte. Az erők koncentrációja a hatalom megtartására messze felülmúlja a nyitott, koncepcionális úttörő munkát." Ilyen körültekintően beszélt régebben, köztársasági elnökként is a jó Weizsäcker (állítólag már képviselő korában ijedten néztek össze a parlamenti padsorokban, amikor szólásra emelkedett), Helmut Kohl pedig - miután elmagyarázták neki, mire céloz az államfő -megorrolt, ha ilyeneket hallott.

Az alkotmány által reprezentációra ítélt, néhány jogosítvánnyal azonban mégis felruházott köztársasági elnök elvileg két irányban törhet ki

az ország első, de tehetetlen

emberének nyomasztó szerepéből: a gyönge gyakorlati hatáskörök minél erőteljesebb kihasználásával vagy a pártok feletti erkölcsi bíráskodás végletekig csiszolásával. Néhány elődjével ellentétben Richard von Weizsäcker az utóbbit választotta.

Bár politikai pályafutásán Kohl indította el, s eredetileg a kancellár emberének számított, nézetkülönbségeik már röviddel a köztársasági elnök 84-es megválasztása után megmutatkoztak. Miközben Weizsäcker tabukat döntögető beszéddel villogott a német kapituláció 40. évfordulóján, Kohl a bitburgi SS-sírok előtt domborult Ronald Reagan társaságában.

Az egyesítést követő években, a kormánypártok szította menekültügyi pánik, a külföldiellenes erőszakhullám idején, amikor a kancellár főképpen az ország nemzetközi reputációjáért aggódott Bonnban, a köztársasági elnök vette magának a bátorságot, hogy felszólaljon egy több százezres berlini gyűlésen.

"Á, hagyjátok!"

- szólt oda a biztonsági embereknek, akik esernyőkkel próbálták óvni a feje körül süvítő agrárterményektől. Az öltönyt másnap tisztítóba kellett adni, s már a helyszínen sem mutatott valami jól rajta a lecsorgó tojássárgája, de civil kurázsiból és szerepfelfogásból példát mutatva más államfőknek is, Weizsäcker nem mozdult a helyéről, hanem megpróbálta elmondani beszédét - bár erőszakellenes felhívásának hatását némileg rontotta a gumibotok egyidejű pufogása az autonómok hátán. A tojásdobálók elleni eljárást a szövetségi ügyészségnek ki kellett adnia a kezéből: Weizsäcker nem engedélyezte, hogy "a köztársasági elnök meggyalázásának" vádjával indítsanak nyomozást.

Viszonya Kohlhoz akkor vált végképp fagyossá, amikor ´92-ben "a hatalomba feledkezettnek", "a hatalom megszállottjának" nevezte a politikai pártokat - köztük saját, a kancellár vezette pártját. Ezt a bírálatot pontosította most az idézett interjúban: "A hatalom klasszikus megosztása a végrehajtó, a törvényhozó és a bírói hatalomból indul ki. Hogy a pártok többé vagy kevésbé mind a háromra rátelepednek,

arról nem tudott Montesquieu,

s nem gondoltak rá az 1949-es alkotmány anyjai és atyjai sem."

Jó ember Helmut Kohl is persze, csak nem bírja, ha kritizálják. A Weizsäcker-interjú után is csupán a frakcióülésről szivárgott ki ez-az. Például, hogy "ez az úr már nem tartozik hozzánk", s hogy a hála mennyire hiányzik a politikában. "A hála nemes és fontos erény - kontrázott a volt államfő egy újabb interjúban -, csak nem szabad függőségi viszonnyá fajulnia." Néhányan ekkor a CDU-pártközpontban elérkezettnek látták az időt, hogy szó szerint vegyék Kohl kijelentését, s napvilágot látott a hír: "Richard von Weizsäcker nevű párttag nem szerepel nyilvántartásunkban."

Az elnöki székbe kerülve Weizsäcker, elődjeihez hasonlóan, valóban felfüggesztette, "pihentette" párttagságát, nem fizetett tagdíjat sem, ami - takarékos ember hírében állva - nem okozhatott jelentős fájdalmat neki. Ki is került emiatt a névsorból,

aki nem fizet, nem tag,

a CDU alapszabályzata nem ismer "nyugvó" tagságot, hallatszott az indoklás - csakhogy nem ismer mindenféle figyelmeztetés nélküli kizárást sem. Amellett Berlinben, egykori polgármestersége színhelyén inkább szájhagyomány útján fennmaradt egy - valahogy paragrafusokkal is alátámasztható - vélekedés, miszerint tagsága mégiscsak "pihen". Ahogy az ottani CDU-frakció vezetője, Klaus Landowsky fogalmazta: "Richard a CDU-ban nyugszik."

Miközben a kancellár még duzzogott, Weizsäckernek pedig továbbra se volt eszében tagdíjat fizetni, a kancellár bizalmasai a fejükhöz kaptak: mégse venné ki jól magát egy volt köztársasági elnök kihajítása a pártból. Így történt, hogy a kereszténydemokrata főtitkár, Otto Hintze két hete sejtelmes sajtónyilatkozatot tett közzé: "A CDU elnökével, dr. Helmut Kohl szövetségi kancellárral együtt az a véleményem, hogy tekintettel a köztársasági elnök kiemelt hivatalára, ez a kérdés nem formális kritériumok alapján is megválaszolható."

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.