Vádat emeltek Trump ellen a 2020-as elnökválasztásba való beavatkozása miatt is

Külpol

Négy hónapon belül harmadszor emelt bűnvádat az ügyészség a volt elnök ellen.

Négy hónapon belül harmadszor emelt bűnvádat az ügyészség Donald Trump ellen kedden,

a szövetségi ügyészség ezúttal a 2020-as elnökválasztás utáni hatalomátadással kapcsolatban állítaná bíróság elé a volt amerikai elnököt.

Az igazságügyi miniszter által kinevezett különleges ügyész, Jack Smith indítványa négy vádpontot tartalmaz, többi között az Egyesült Államok rovására bűnszövetkezetben elkövetett csalást és hivatalos eljárás akadályozását.

A vád szerint Trump hamisan állította a 2020-as elnökválasztás után, hogy ő nyerte a választást, és állítása valótlanságával ő is tisztában volt. Továbbá a vádirat szerint 2021. január 6-án a tüntetések jelentette káoszt a volt elnök arra próbálta felhasználni, hogy késleltesse a választások eredményének hivatalos jóváhagyását a Kongresszusban.

A 45 oldalas vádirat a volt elnök mellett hat bűntársat említ, köztük a volt elnök jogászait és egy politikai tanácsadót, de neveket nem tartalmaz.

Donald Trump az újabb vádemelést a választási kampányba való beavatkozásnak nevezte, a vádiratot pedig "hamisnak". Közleményében azt a kérdést tette fel, hogy az ügyészség miért várt két és fél évet, hogy vádat emeljen ellene a 2020 végén és a 2021 elején történtek miatt. Azt írta, hogy ügyészségi hatalommal való visszaélés történt.

Trump jelenleg messze a legnépszerűbb republikánus elnökjelölt-aspiráns a republikánus választók körében a 2024-es elnökválasztásra.

Csütörtökön, helyi idő szerint a délutáni órákban kell megjelennie Trumpnak a fővárosban, Washingtonban a bíróságon, hogy hivatalosan ismertessék vele a vádakat.

Jack Smith különleges ügyészt tavaly nevezte ki Merrick Garland igazságügyi miniszter a Donald Trump elleni folyó vizsgálatok felügyeletére. Ennek keretében indult júniusban szintén szövetségi bűnvádi eljárás a volt elnök ellen az otthonában tárolt, elnöki időszakából származó minősített iratok ügyében. A vádirat 37 vádpontot tartalmazott, amelyet az ügyész a múlt héten további hárommal egészített ki.

Még áprilisban New Yorkban egy kerületi ügyész emelt bűnvádat Donald Trump ellen, akkor többi között pénzügyi visszaélés vádjával egy színésznőnek kifizetett hallgatási pénzek ügyében. Ez a vádirat 34 vádpontot tartalmaz.

Donald Trump eddig minden bűnvádban ártatlannak mondta magát.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.