"Végre lehullottak a levelek" - Denisz Zubarin sztalker

  • Jászberényi Sándor
  • 2008. december 11.

Külpol

1994-ben, az ukrán Vészhelyzetek és Népességvédelem Minisztériuma úgy döntött, látogathatóvá teszi a csernobili sugárszennyezett területet. Minisztériumi alkalmazottakat képeztek ki, akik átvezetik a látogatókat a zónán. Denisz Zubarinnal, a csernobili zóna egyik idegenvezetőjével beszélgettünk. Jászberényi Sándor
1994-ben, az ukrán Vészhelyzetek és Népességvédelem Minisztériuma úgy döntött, látogathatóvá teszi a csernobili sugárszennyezett területet. Minisztériumi alkalmazottakat képeztek ki, akik átvezetik a látogatókat a zónán. Denisz Zubarinnal, a csernobili zóna egyik idegenvezetőjével beszélgettünk.

Magyar Narancs: Hogyan lesz valakiből idegenvezető egy nukleáris zónában?

Denisz Zubarin: Ne gondoljon valamilyen speciális felmérésre vagy alkalmassági tesztre. Szimplán a minisztérium egyik állásajánlatára jelentkeztem, egyedül az elvégzett sorkatonai szolgálat volt kikötés. Akkor kezdtem gyanakodni, hogy ez valamilyen speciális munka lehet, amikor megláttam a fizetést: túl soknak tűnt egy sima adminisztrációs álláshoz. Rákérdeztem, és kiderült, milyen munkáról van szó. Higgye el, ezek után nem volt nagy a tolongás!

MN: Senki sem szeretne sugárfertőzést kapni.

DZ: Nyilván. Azonban elég jól kiképeztek minket, eddig egyikünkön sem mutatkoztak a sugárfertőzés jelei. A képzés abból állt, hogy a zóna összes pontjára elvittek minket, megtanítottak a Geiger-Müller-számláló használatára, illetve a szükséges biztonsági intézkedések betartására. Ne gondolja azonban, hogy a munkánk csak abból áll, hogy embereket viszünk A pontból B pontba. Gyakorlatilag a minisztérium összes csernobili projektjében részt veszünk, a jelentéseket is mi írjuk a zónáról. Abból állnak a napjaim, hogy reggel elindulok Kijevből, nyolckor becsekkolok, ötkor pedig leadom a munkát. Elég komoly szabályzat szerint dolgozunk, nem lehet hibázni, mert abba könnyen belehalhat az ember.

MN: Meg lehet ezt úszni hosszú távon károsodás nélkül?

DZ: Tizenöt napos váltásban dolgozunk, ha letelik a munkaidőnk, tizenöt napi kötelező távollét következik a zónától. Ennyi nagyjából elég a szervezetnek, hogy feldolgozza a megemelkedett háttérsugárzást. Amikor leadjuk a munkát, a szokásos biztonsági ellenőrzések mellett egy speciális orvosi ellenőrzésen vért vesznek tőlünk, ellenőrzik a nálunk lévő műszer adatait, mely regisztrálja, mekkora sugárzásnak tettük ki magunkat. Ritkán fordul elő, hogy átlépjük a veszélyes határt. Előírás, hogy jódot kell szednünk. Megköti a szervezetbe kerülő radioaktivitást.

MN: Milyen munkák zajlanak a területen?

DZ: Az elidegenítő zóna területén foltokban található magasabb sugárzás - bár az egész területnek magasabb a háttérsugárzása, mint a normális. Folyamatosan tisztogatási munkákat végzünk, például a munkaterületek környékén próbáljuk csökkenteni a vegetációt, nyírjuk a füvet. Ne nevessen, ha valaki nekiáll fát vágni a közeli erdőben, komolyabb, akár halálos dózist is beszedhet, ellentétben mondjuk egy egész napos pripjatyi sétával. Igazából nem az épületek vagy a szervetlen objektumok jelentik a tényleges veszélyt, hanem a természet. Ha bemegy az erdőbe, az pont olyan, mintha visszautazna 1986-ba. A tragikus az egészben, hogy ez az erdő huszonkét éves. Hiába irtották ki, visszanőtt. És pont ugyanolyan, mint a baleset idején. Ne úgy képzelje, hogy az egész erdő sugárzik, vannak sugárzó pontok.

MN: A kormány mégis veszélyeztetett fajokat telepített ide.

DZ: Igen, mert itt nem élnek emberek. Az a veszteség, ami a sugárzás miatt érhet egy populációt, elhanyagolható ahhoz képest, aminek egy emberi közösségben van kitéve. Nincsenek pontos adataink arról, hogy mekkora a vadpopuláció a zónában, de összehasonlítva Ukrajna más területeivel, egészen biztos, hogy kiugróan magas. Jelenleg azon gondolkodik a minisztérium, hogy ellásson minket lőfegyverrel, mert már nem biztonságos a közlekedés a vadállomány miatt. A sugárzó húsuk is védi ezeket az állatokat, hiszen biztosan megbetegszik, aki eszik belőlük. Néhány kirívó eseten kívül erre nem volt példa. A legtöbbször úgy betegszenek meg emberek, hogy olyan húst vesznek a piacon, mely a zónából való. Emiatt évekig végeztek méréseket a közeli piacokon.

MN: A katasztrófa után több ökológiai lap is cikkezett a csernobili élővilág mutációjáról. Biztosan jó ötlet veszélyeztetett fajokat olyan sugárzásnak kitenni, mely megváltoztatja a génállományukat?

DZ: Ez nem kísérlet volt, hanem szükségmegoldás. Ha a kormány nem tesz lépéseket, e fajok egészen biztosan kipusztulnak, így van valamennyi esélyük a túlélésre. Abban igaza van, hogy történnek furcsa dolgok, de én nem vagyok biológus, hogy meg tudjam mondani önnek, milyen mértékű az élővilág mutációja. Az tény, hogy a zónában öklömnyi eprek nőnek, a giliszták 50-60 centisek, minden állat sokkal nagyobb, mint normális környezetében. Az állatok növekedését lehet azzal magyarázni, hogy nincs természetes ellenségük, a növényekét nem. Az elmúlt huszonkét évben egyszer sem hullottak le a fák levelei ősszel, január elején is zöldben állt az erdő, a sugárzás minden természetes folyamatot felborított. Ne becsülje le azonban a természet öngyógyító erejét, például idén végre lehullottak a levelek, huszonkét év óta végre ősz van megint. Minden képes alkalmazkodni a sugárzáshoz, kivéve az embert.

MN: Vannak olyan hangok az ukrán közéletben, hogy a csernobili elidegenítő zónát egyszer majd vissza kell adni a lakosságnak.

DZ: Igen, kialakulóban van erről egy párbeszéd, de érdemleges lépés biztos nem fog történni az elkövetkező húsz évben. Húsz év múlva az elidegenítő zóna esetleg már lakhatóvá válik, lehetséges, hogy a hatóság engedélyezi a külső területekre való visszaköltözést. De a belső kör, a reaktor és tíz kilométeres körzete biztosan lezárt terület marad az idők végezetéig. A sugárzás nem fog csökkenni a mag körül ebben az évezredben. Egyébként is: túl sok ember halála tapad a belső zónához. Olyan, mint egy nagy temető, örök mementója az emberi felelőtlenségnek.

MN: Nincsenek pontos adatok arról, hogy pontosan hány áldozatot követelt az atomkatasztrófa. A minisztérium mennyire teszi a balesethez köthető áldozatok számát?

DZ: Nem tudják. A Szovjetunióban szép hagyománya volt az adatok hamisításának. Nagyban nehezíti a statisztikák készítését, hogy csak a rákot lehet diagnosztizálni, a kiváltó okát nem. Sokan meghaltak az elmúlt időben rákban, de ezeket a haláleseteket nem lehet egyértelműen a katasztrófához kötni. Becslésekbe bocsátkozhatunk: beleszámítva a direkt sugárzásnak kitett likvidátorokat, a Csernobilhoz köthető halottak száma körülbelül hatszázezer. Hangsúlyoznám, hogy ez egy nagyon óvatos becslés, fogalmazzunk úgy, hogy a halottak száma körülbelül hatszázezer plusz n.

MN: Csernobil 1995 óta látogatható. Az évi hétezres turistaforgalom eurómilliókkal járul hozzá a minisztérium büdzséjéhez. Azért nyitották meg a zónát, hogy feltöltsék a minisztérium tárcáját?

DZ: Ennek a kérdésnek a megválaszolására nincs megfelelő információm, s ha lenne, akkor sem válaszolhatnék. Mielőtt messzire menne a találgatásokban, szeretném leszögezni, hogy ne úgy képzelje el a zónát, hogy itt bármit is lehetne tenni komoly beruházások nélkül. Nincs épeszű ember, aki szívesen vállal munkát ilyen területen. Bármilyen munkavégzés, beleértve a legegyszerűbb karbantartási munkákat is körülbelül a hússzorosába kerül. A zónába befolyó látogatási díjak szerintem csak törtrészét teszik ki az éves költségeknek.

MN: Ön mégis itt dolgozik.

DZ: Szeretem ezt a munkát, és meg is fizetik. Nem sokan gondolkodnak így: már most meghirdettek egy állást, mert az egyik kolléga felmondott, sok volt neki a feszültség. Engem a fiam és a feleségem vár otthon minden este Kijevben, folyamatosan kapom a fejmosást, hogy nincs az a pénz, amiért megérné állandó veszélynek kitennem magam. Ilyenkor általában elmesélem, hogy mit láttam aznap a zónában. Például tegnap este egy vaddisznócsalád galoppozott át Pripjaty főútján. Megálltak, és értetlenül bámultak az autóra, még a dudára sem akartak továbbmenni. Itt mindennap történik valami. Érdekes dolog látni, hogy milyen lenne a bolygó, ha hirtelen eltűnne az emberiség.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.