Visszaállítják a forródrótot a két Korea között

  • narancs.hu
  • 2021. október 4.

Külpol

A két ország közti egyeztetések mihamarabbi újraindulását vizionálják.

Észak-Korea hétfőn visszaállítja a Phenjan és Szöul közötti forródrótot – jelentette a KCNA észak-koreai állami hírügynökség, nem sokkal később pedig Szöul bejelentette, hogy az összeköttetés valóban helyreállt.

Phenjan egyúttal sürgette Szöult, tegyen meg mindent a Korea-közi kapcsolatok javításáért, Kim Dzsong Un észak-koreai vezető pedig felszólította Dél-Koreát, hagyjon fel az "állítólagos észak-koreai katonai provokációról szóló képzelgéseivel".

A nap folyamán a dél-koreai országegyesítési minisztérium a forródrót helyreállításáról adott hírt, és a tárca részéről reményüket fejezték ki a két ország közti egyeztetések mihamarabbi újraindulását illetően is.

Kim Dzsong Un a múlt héten jelentette be, hogy kormánya kész a forródrót visszaállítására, amelyet a két szomszédos állam hosszú, 13 hónapos szünet után júliusban állított helyre. Nem sokkal később azonban a phenjani vezetés ismét bontotta a rendszeres kapcsolattartást biztosító összeköttetést tiltakozásul az amerikai-dél-koreai hadgyakorlatok miatt. Szöul ezzel szemben többször aggodalmát fejezte ki az észak-koreai rakétakísérletekkel kapcsolatban.

(MTI)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.