Von der Leyen szerint egyelőre nem várható egyezség az olajembargóról

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. május 30.

Külpol

Az Európai Bizottság elnöke most nem, csak júniusban vár megállapodást. 

Nem számítok arra, hogy a csúcstalálkozón megállapodás születik az Oroszország elleni uniós szankciók hatodik csomagjáról, de bízom benne, hogy utána sikerülni fog – jelentette ki Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfő délután, az uniós tagállamok vezetőinek kétnapos brüsszeli tanácskozására érkezve.

Mint arról beszámoltunk, a hétfőn kezdődő találkozón az Oroszország elleni olajembargó lesz a fő téma, és bár az előzetes tervezet szerint a vezetéken érkező olajra nem vonatkozna a szankció, Orbán már azt is szeretné elérni, hogy Magyarország akár tengeren is beszerezhesse az orosz olajat.  

Von der Leyen újságíróknak elmondta: az EU már öt szankciós csomagot sikerrel kidolgozott, "ez a munka sohasem könnyű és ugyanez a helyzet a hatodik csomaggal is". Mint mondta, a bizottság és az EU soros francia elnöksége az elmúlt öt napban azon dolgozott, hogy előrelépjen ezzel a tervezettel, amely szerinte kezd kiforrottá válni, de megállapodást még nem sikerült elérni.

"A tagállamokhoz intézett felhívásom nagyon világos. A siker kulcsa: szolidaritás Ukrajnával és az uniós egység" – hangsúlyozta Von der Leyen.

Olaf Scholz német kancellár érkezéskor azt mondta: számára minden azt sugallja, hogy a csúcson konszenzusra lehet jutni az orosz olajembargót érintő hatodik szankciós csomagról. "A megállapodás előbb vagy utóbb meglesz" – tette hozzá. Scholz úgy vélte, a tárgyalásokat "azzal a szándékkal folytatják, hogy egyezségre jussanak, mivel az EU ereje a problémák közös megoldásában rejlik".

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy "most van itt az ideje", hogy a vezetők döntsenek a hatodik szankciós csomaggal kapcsolatban. "Bizakodom, hogy képesek leszünk együttesen döntést hozni, hogy egységes álláspontot képviseljünk ebben a fontos témában. Ez nem könnyű, különböző aggályok merülnek fel, de az elmúlt órákban előrelépést tettünk, így remélem, hogy lesz konszenzus" – nyilatkozta.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.