Zaire-i belháború: Vendégszerepek

publikálva
1997/11. (03. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A zaire-i háborút sokan és sokáig a ruandai és burundi hutu-tuszi ellentét egyfajta határokon átnyúló túlburjánzásának látták. Amikor Mobutu diktátor valamikor az év elején rövid időre visszalátogatott Kinshasába franciaországi palotájából, még nem volt teljesen világos, hogy a felkelők valóban nem fognak megállni, amíg nem döntik meg több mint három évtizedes, korrupt rendszerét.

A zaire-i háborút sokan és sokáig a ruandai és burundi hutu-tuszi ellentét egyfajta határokon átnyúló túlburjánzásának látták. Amikor Mobutu diktátor valamikor az év elején rövid időre visszalátogatott Kinshasába franciaországi palotájából, még nem volt teljesen világos, hogy a felkelők valóban nem fognak megállni, amíg nem döntik meg több mint három évtizedes, korrupt rendszerét.

Már ha rendszerről lehet beszélni ebben az ezeretnikumú országban, ahol a legfontosabb, mert potenciálisan leggazdagabb tartományok, pontosabban a gyémánt-, réz-, kobaltbevételeket zsebre tevő helyi potentátok már évek óta autonóm módon üzemelnek, ahol néhány százezer embert két-három-négy éve is begyakorlottan üldöztek odébb, csak akkor éppen máshol orrontottak fotogenitást a nagy világtelevíziók forgatócsoportjai.

Aztán a felkelők, még év vége előtt, elfoglalták Zaire keleti határvidékének déli felét, a hosszúkás Tanganyika-tó partvidékét követve, száz kilométernyi mélységig mintegy, február közepéig pedig fölmentek északon a szudáni határig, és most kezükben van egy ezer kilométer hosszú, kétszáz kilométer mély sáv, Zaire egyhatoda, egyötöde. És ez nem kevés, a világ tizenkettedik legnagyobb országáról van szó ugyanis. És most az is egy a sok kérdés közül, hogy ez az ország megmarad-e, és ha nem, akkor mi lesz vele, mi lesz Afrikával, ahogy most van. A lakosság túlélne főleg, újabban és egyre inkább a felszabadítókat várja, rosszabb nem lehet.

Zaire is egy a gyarmati időkben csinálódott országok közül, és a Laurent-Désiré Kabila parancsnoksága alatt álló Kongó-zaire-i Demokratikus Felszabadítási Erők (AFDL) által elfoglalt területek immár határosak azzal a Dél-Szudánnal is, ahol a legalább két évtizedes, olykor elunalmasodó, máskor, mint mostanában, éppen élénkülő szecessziós (vagy legalábbis vallás-) háború szintén a kontinens politikai határait firtatja.

Egyik oldal

A helyzet dramaturgiájának kevésbé látványos, mondandóban viszont talán gazdagabb eleme a felkelő-oldal formálódása. A törzsi alapon ide álló két szomszédos törpeállam, Ruanda és Burundi cáfolt, de gyaníthatóan tényleges jelenléte vérvonalat követ: tuszik itt is, ott is. (A felkelők szabadulnának a címkétől, maga Kabila nem a tuszik lakta Kivu, hanem Shaba tartományban, január végén egy rajtaütés során elesett alvezére, Kigasse Ngandu pedig Kasaiban született.)

Uganda szerepvállalása sem meglepő, mivel az új ruandai hadsereg is onnan, Museweni elnök, volt felkelővezér gyámkodása alól tért haza, maga Museweni pedig személyében bizonyítja, hogy lehetséges a váltás a nemzetiségi elnyomottságból a reváns helyett egy megbékélési politikába. Etiópia és a néhány éve belőle önállósult Eritrea tanácsadói szintén ott vannak Kabila táborában. Mindkét országot egykori felkelőparancsnokok irányítják, és az, hogy egy táborban adnak tanácsot, jelképesen arra mutat rá, hogy bizony van lehetőség az afrikai határok átrajzolására is, és ebből még nem következik feltétlenül a végtelenített öldöklés.

Másik oldal

A kinshasai kormány szétesett csapatai helyett szinte kizárólag külső egységek védekeznek az AFDL támadásai ellen. Az angolai kormánnyal hivatalosan kibékült Unita saját alvezérei által is egyre kevésbé kedvelt, szeszélyes vezetője, Jonas Sawimbi elitalakulataiból küldött két-háromezer embert Mobutu segítségére, amiben ki tudja, mennyi az önkéntesség, mennyi a kényszer, miután az Unita-lázadás története aligha tarthatna már két évtizede Zaire segítsége nélkül.

Kabila csapatainak előretörését részben ők fékezik, részben azok a hutu egységek, amelyek két éve, a ruandai népirtás után, ennek menekülő tevőleges részeseiként menekültek Zaire-ba, hogy azután a menekülttáborokban újjászerveződjenek, és hosszú ideig erőszakkal akadályozzák sors- és törzstársaik hazatérését. Velük úgy különösebben történni már semmi se fog, hát küzdenek, élet-halál.

Vannak azután a zsoldosok. Õk már kiképzők csak, és nincsenek is többen néhány száznál. A fő erőt a szerbek jelentik, parancsnokuk - hangulata szerint Malko vagy Dominique - előbb mohamedán önkénteseket ölt Boszniában, utóbb lezuhant francia repülősöket szabadított helyi szerbek fogságából ugyanott. Vannak, lazán ide kapcsolódva, horvátok, ukránok és oroszok is, de egy másik egységben jelen vannak holmi belgák, volt francia idegenlégiósok, jó karban maradt brit SAS-hadastyánok, harcedzett dél-afrikai desperát szikárak is. Kettő- és tízezer dollár között ingadozó havi zsoldjuk a helyi tisztek illetményének rendfokozatfüggően tíz-, harminc-, ötvenszerese. Mellettük, árnyékban, líbiai, kínai és ki tudja, még milyen tanács-adók, irányításuk alatt páncélosok, tüzérség, szovjet gyártmányú MI-24-es harci helikopterek, jugoszláv Jastreb vadászbombázók. Rosszhiszeműek mindemögött még francia rábólintást, sőt pénzt is gyanítanak. Jobb is a technikát nem helyi kezekbe adni, mert akkor - volt friss példa erre - a drága gép csak lehuppan a Kongó folyam egy festői kanyarulatában a fövenyen, mert eladta a pilóta - gépből, direkt - az üzemanyagot.

Az egész végső soron Mobutu és klientúrája létéről-bukásáról szól (Kabila - mint mondja - nem rúgná szét feltétlenül Zaire-t), a honi ellenzék (húzónév: Tshisekedi, őt a gondterhelt külföld egyszer már kvázi-kormányfővé játszotta föl) csak újabban próbál harmadikként benne lenni a majdani kombinációkban. És ezen a ponton, túl aggódó fegyvernyugvási felszólításokon, túl ENSZ-béketerveken, belépett a játékba Dél-Afrika. Mandela elnök ügyévé tette az afrikai békehaderőt, úgy is, mint megoldást, és némi elhamarkodott bejelentések után már odáig jutott, hogy a rezidenciájában felbukkanó Kabila és egy magas beosztású kinshasai vendég is tárgyalhatnékot mutatott minap. Afrikai béketeremtés is kisülhet még ebből.

- kyt -

publikálva
1997/11. (03. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...