Idén magyarul is megjelent Replika című kötete, aminek lettországi kiadásához egy üres füzetet is kaptak az olvasók. Az Orbita nevű művészeti kollektíva egyik alapítóját videóköltészetről, kreatív könyvtervezésről, a kétnyelvű irodalomról és az Ukrajna elleni háború miatt megszakadt oroszországi kapcsolatokról is kérdeztük.
Két kategória díjazott alkotásai automatikusan jogosulttá válnak az Oscar-nevezésre.
Költői és kísérletező stílusával megújította a kortárs prózát – szól az indoklás.
Átlagos család a hetvenes évek elején: a hétéves Josse, két bátyja, öreg kutyájuk és szüleik. Házuk egy északnémet kisváros ifjúsági pszichiátriáján, a park közepén áll, a papa az intézet igazgatója.
Erich „Rickerl” Bohacek (Voodoo Jürgens) szerethető, de megbízhatatlan udvari bolondként járja Bécs legragacsosabb kocsmáit.
„A tehetséged olyan, mint a szalonna. Nem elég fellógatni a kéménynél. Először jól be kell dörzsölni sóval, majd mindennap ellenőrizni kell!” – tanácsolják Elsie-nek, akinek a szalonnához illő tehetsége konkrétan az éneklés.
Bár a film nem tragikus hangoltságú, néhol finom iróniát is tapasztalhatunk, azért a térdünket nem fogjuk csapkodni két öregember (a férj alzheimeres, a feleség rákos) agóniája, meg egy az életét kudarcként megélő zeneszerző öngyilkossága láttán.
Ráfoghatjuk akármire, hogy lelki táplálék, fajunk szellemi öröksége, a művészet (egyik) elsődleges célja akkor is a nőszerzés. Eszmei fajfenntartás, ha úgy tetszik.
Azt túlzás lenne állítani, hogy David Gilmour végigdolgozta volna az elmúlt 35 évet. A Pink Floyd énekes-gitárosa a kilencvenes évek elején ismerkedett meg Polly Samsonnal, akivel családot alapított, és aki lényegében a fő alkotótársa lett. Gilmour rengeteg időt töltött, illetve tölt még mindig a szeretteivel, és elsősorban emiatt ad ki csupán évtizedenként egy lemezt.
Tényleg szükség volt Christian Tafdrup horror-szatírájának amerikai remake-jére?
