Szüret 2025/40.

  • Narancs
  • 2025. október 1.

Interaktív

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi. 

Van egy hatékony, jól működő gyermekvédelmi rendszer. Nehéz világ, nem is működik hibátlanul, de itt komoly emberek dolgoznak sok ezren, odaadó munkát végeznek, becsületesek, a legnehezebb munkát vállalják.

Orbán Viktor a Harcosok órája című YouTube-csatornán

EZÉRT     BARÁTSÁG     LÉLEKSZŐTTES     ÉBREDÉS

„Akkor, amikor papokat támadnak meg azért, mert harangoznak, akkor, amikor keresztényeket fenyegetnek hitükért, akkor nekünk ki kell állnunk keresztény hitünk és kultúránk mellett. Ki kell állnunk a teremtett világ rendje mellett” – húzta alá Hankó Balázs. „Amikor a mocsokkal kell szembenézni, akkor kell, hogy megtartson bennünket hitünk, kereszténységünk, kultúránk. Ettől és ezért voltunk, vagyunk és leszünk szuverének.”

Az MTI tudósítása Hankó Balázsnak a magyar–szerb kulturális évad vajdasági magyar megnyitóján, Topolyán mondott beszédéről

Kövér László asztanai látogatása során magas állami kitüntetésben részesült: a Kazah Köztársaság elnöke a két ország közötti együttműködés erősítéséért végzett munkájáért a Barátság (Dosztik) érdemrendet adományozta neki, amelyet Kosanov házelnök adott át. A magyar házelnök hangsúlyozta: a kitüntetés a nemzetek közötti barátságról, a társadalmak kölcsönös megértéséről és az országok együttműködéséről szól.

MTI

Olyan intézkedéseket hajtott végre a magyar kormány, amilyeneket senki más a világon, igazi családi adóforradalom zajlik az országban – jelentette ki Koncz Zsófia.

A Fidesz honlapjáról

Charlie Kirk halála azonban óriási ébredést, Krisztushoz való tömeges visszatalálást hozott, különösen Amerikában, de az egész világon. A jobboldal gyászol, ugyanakkor erőt, elszántságot is merít a tragédiából. És nagyon fontos is, hogy ezt tegye. A konzervatív, patrióta gondolkodóknak át kell menni támadásba. Ami alapvetően nehéz, hiszen épp azért vagyunk konzervatívok, mert megőrizni, építeni, békét és rendet tartani szeretünk.

Jeszenszky Zsolt írása a Magyar Nemzetben

Földes László, azaz Hobo, a magyar zenei élet egyik legmeghatározóbb alakja, a Petőfi Zenei Díj 2024-es Életműdíjas előadója idén lett 80 éves. A jubileum alkalmából Hobo 80 címmel zenei felhívást indít a közmédia: a jelentkezők saját zenei stílusukban dolgozhatják fel a legendás előadó dalait. A kezdeményezés célja, hogy minél sokszínűbben szólaljanak meg Hobo művei.

Origo.hu

A Demokratikus Koalíció nem egyszerűen csak ugyanaz a párt, mint Gyurcsány Ferenc pártja, hanem ugyanaz, ami Apró Antal pártja volt. Elmondtam többször, arról nem tehet Dobrev Klára, hogy a nagyapja tömeggyilkos volt, de arról, hogy ugyanazt a lelkiséget képviseli a magyar politikában, mint a tömeggyilkos nagyapja, arról tehet.

Gulyás Gergely a Hír TV Bayer Show című műsorában

Igényli a lelkünk a szabályozott mindennapokból való kiszakadást, a természetben létezést, ahol gyermeki szemmel tudunk rácsodálkozni a minket körülvevő világra – osztja meg velünk Diána, aki szakmája szerint gyógypedagógus, gyógymasszőr, life és business coach, projektmenedzser. Fonóasszonnyá anyasága kezdetén vált, amikor rádöbbent, hogy hozzá hasonlóan sok nőtársa lelkében lakozik egyfajta hiány. Névválasztása tükrözi az általa közvetíteni kívánt értékek fontosságát. A szimbolikus jelentésű kifejezés utal arra, hogy átvitt értelemben oly sok mindent fonunk a hétköznapokban, és mesterien tudunk bűvészkedni az élet fonalával. Ezekből a szálakból áll össze egy lélekszőttes, ami megtartja a családot, közösséget, a társadalmat; de elsősorban minket, nőket.

Szabad Föld

Nyárvégi, napsütéssel és friss érzetet keltő széllel fogadta az időjárás a VIII. MTFE Sírásó Versenyt. (…) A verseny hivatalos megnyitóján a házigazda üdvözölte a megjelenteket, majd Máté Péter alpolgármester amellett, hogy lelkesített, együtt is tudott érezni a feladat kihívásával, hiszen egy személyes, fiatalkori történetén keresztül megtudhattuk, hogy anno ő is besegített egy-egy sírásásba, ha a családban elhunyt valaki. Azóta minden megváltozott, de a feladat nehézsége megmaradt. (…) A megérintő beszédek után a versenyzők engedélyt kaptak elfoglalni versenypozíciójukat a kisorsolt területük mellett.

A Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesületének honlapjáról

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.