Könyv

Hanyag elegancia

Arthur Rubinstein: Ifjúi éveim

Kritika

Az ezerkilencszázas évek eleje, Varsó, Krakkó, Berlin, Párizs, New York: távoli világnak tűnik, és már sosem fog visszatérni.

Arthur Rubinstein, a 20. század egyik nagy zongoristája egyike volt az utolsóknak, akik perverz élvezettel vetették bele magukat a dekadens arisztokrácia és a jómódú polgárság mindennapjaiba, akik kocsist küldenek a vasúthoz, zongorát tartanak a vendégszobában, de már rászorulnak arra, hogy azt a vendégszobát kivegye valaki. Rubinstein kihasználta, hogy a klasszikus zene évszázados művészete épp ilyen régi reflexeket vált ki a környezetéből, grófok, bárók, hercegek, felkapaszkodott üzletemberek elkényeztetett csemetéire támaszkodott, unatkozó nemesasszonyok fejét csavarta el, az övét pedig a párizsi kurtizánok, művészbarátságokat kötött, nagy szavakkal bizonygatta szerelmeit, mindig megkereste és megtalálta azt az úri társaságot, amely megbecsüli őt, és messze van saját szerény gyökereitől. Pedig nem szegény családból származott, apja apró textilgyárat üzemeltetett, anyja pedig idejekorán megtanulhatta, hogy nagyvilági fia életébe nincsen beleszólása.

Míg fiatalabb kortársai, Glenn Gould vagy Szvjatoszlav Richter ízig-vérig modern, új utakat kereső zongoristák voltak, addig Rubinstein úgy érte el ugyanazt az ikonikus státust, hogy látszólag nem ajándékozta meg újító eszményekkel a zongorajáték művészetét. Nem volt esszéista alkat, mesélni szeretett. Az Ifjúi éveim egyetlen mondatából sem következtethetünk arra, hogy mélyenszántó gondolatai lettek volna a zenéről, akár kedvencéről, Brahmsról, akár Saint-Saënsről, akivel félve találkozott, de végül elvarázsolta joviális kedvességével. Szkrjabinról, akinek transzcendentális zenéje különben magával ragadta, annyit bír kibökni: „különös alak volt”. Rubinsteinnek elévülhetetlen érdemei vannak Albéniz Ibéria-ciklusának, Szymanowski és Villa-Lobos műveinek népszerűsítésében, de Chopin darabjaiban volt utolérhetetlen. Látszólagos magabiztossága mögött olykor ette a féltékenység, főleg a másfél évtizeddel idősebb Vladimir Horowitz iránt: „Horowitz jobb zongorista, de én jobb zenész vagyok” – mondta egyszer.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Így néz ki most a Matolcsy-körhöz került, elhanyagolt, majd visszavett Marczibányi sportcentrum - FOTÓK

226 millió forintot követel a II. kerület attól a Matolcsy-körhöz került cégtől, ami egy vita következtében nem fejlesztette a kerület egykori ékességét, a Marczibányi téri sporttelepet. Itt régen pezsgő élet zajlott, mára leromlott, az önkormányzat most kezdi el a renoválást, miközben pert indított. Játszótér, kutyasétáltató, sétány, park és egy uszoda építése maradt el. 

A fejünkre nőttek

Két csodabogár elrabol egy cégvezért, mert meggyőződésük, hogy földönkívüli. Jórgosz Lánthimosz egy 2003-as koreai filmet remake-elt, az ő hősei azonban különc bolondok helyett tőrőlmetszett incelek, akiket azért megérteni is megpróbál.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.