Magyar Narancs: Mennyire meghatározó élmény az alkoholfogyasztás a gólyatáborokban?
Mitev Ariel: Minden ember életében vannak töréspontok; a fiatalok számára az egyik legnagyobb az, amikor kiröpülnek a családi fészekből, és másfajta közösségbe kerülnek. Emiatt is meghatározó élmény az egyetemistának a gólyatábor, mivel sokuknak ez az első olyan alkalom, hogy felnőttként és szabadon, külső kontroll nélkül vannak jelen egy kortárs csoportban. Lezárnak egy korszakot, teljesen újat kezdenek, ennek megvan a maga rítusa, szertartása. A gólyatábor egyfajta beavatási ceremónia, ami persze nemcsak az alkoholban teljesedik ki, hanem például különböző feladatok megoldásában is. Nincs ezzel semmi baj, feltéve, ha a beavatás nem megy át valamilyen agresszív dologba, mint a médiában látott tűzoltóknál. A beavatási folyamat legtöbbször tudattalan, nem azonosítjuk be a különböző lépéseit, egyszerűen úszunk az árral, és közben átesünk bizonyos eseményeken. A gólyatáborban történő alkoholfogyasztásnak tehát erőteljes beavatási jellege van, amit aztán később újra és újra elmesélünk, és ez hozzájárul ahhoz, hogy összeforrjon az adott mikroközösség, mivel a csoport összetartó ereje minden egyes mesélés alkalmával nő és nő. És így azt is el lehet különíteni, hogy ki az, aki a csoportba tartozik, és ki az, aki nem: ha ismered a félmondatokkal elmondott történetet, közénk tartozol, de ha nem élted át, vagy nem vettél részt az újramesélés aktusában, akkor nem tudod, miről beszélünk. Az újramesélésre általában szintén alkoholfogyasztás közepette kerül sor - a történetek újra átélése inspirálhat arra, hogy megint kipróbáljuk.
MN: Mondhatjuk, hogy az alkoholfogyasztásnak tulajdonképpen nincs is értelme, ha később nem tudjuk elmesélni valakinek a történteket?
MA: Ez érdekes meglátás; egyet tudok érteni vele. A dolog filozófiája szerint a történetmesélés során megértjük a világot és saját magunkat. Ha pedig az adott történet nem járul hozzá se a világ, se önmagunk megértéséhez, vagy ha nem tudjuk senki másnak elmondani, akkor annak az eseménynek nem sok értelme volt, az a szürke hétköznapok kategóriájába tartozik. Ha csak iszogatunk, és jól érezzük magunkat, az persze elmegy, de nem elég. Kell, hogy történjen valami. Mindenhol azt keressük, aminek hírértéke van: a médiában vagy a saját életünkben is, ha pedig ott nem sikerült megtalálni, akkor az ismerősök életében.
MN: A témában megjelent egyik tanulmányodban (Egyetemisták alkoholtörténeteinek strukturális elemzése, Addictologia Hungarica, 2007/1., lásd Mesehősök című keretes írásunkat - a szerk.) az alkoholtörténetek mesélését az írásos kor előtti mítoszokhoz hasonlítod.
MA: Abban a tanulmányban az orosz formalista, Vlagyimir Propp mesevizsgálatainak eredményével hasonlítottam össze az egyetemisták alkoholtörténeteit. Arra voltam kíváncsi, hogy az általa azonosított szerkezeti elemek mennyire vannak jelen a tipikus alkoholfogyasztási történetekben - és találtam is hasonlóságokat. Minden varázsmese a helyszín, a szereplők és a helyzet bemutatásával kezdődik. Az alkoholfogyasztás történetei is: "Lent voltunk a Bélával meg a Józsival a nyaralóban, és vettünk egy láda sört". Innen kezdődik maga a történet: folyik az élet a maga medrében, aztán valamilyen esemény ebbe belezavar, például jön a sárkány, és elrabolja Juliskát vagy az aranyat vagy akármit. Ahhoz pedig, hogy visszaszerezzük a kincset vagy Juliskát, kell valamilyen segédeszköz, mert önmagában nem megy: a hős beszerzi a vándorúthoz szükséges eszközöket, kap egy varázsköpenyt, vagy megsegíti a boszorkány. Az alkoholtörténetekben ugyanígy van egy beszerzési fázis, hiszen az ember nem indul neki semmilyen bulinak alkohol nélkül, ha ott fizetni kell a piáért; majd pedig jön a bemelegítés. Itt persze a varázsszer az alkohol, amit az ember azért fogyaszt el, hogy jobban érezze magát, hogy a tudatát módosítsa. Ezután kezdődik a vándorlás szakasza - mind a mesében, mind az alkoholtörténetekben -, majd a megérkezés az átalakulás helyszínére. A mesében itt történik a főcselekmény, a sárkány legyőzése, a győzedelmeskedés egy adott szituáció felett, ami által elnyerjük a jutalmunkat. Hogy az alkoholtörténetben mivel kell megküzdeni, az jó kérdés - aki olyan állapotba kerül, annak már a lépcsőmászás is komoly küzdelem. De félretéve a viccet, gyakorlatilag saját magunkkal küzdünk: a küzdelem lényege, hogyan kerülök egy másfajta, intenzívebb tudatállapotba, és ott milyen eseményeket élek át. Ezután pedig valahogy még haza kell jönni - a mesében ez egy örömteli fázis, legyőztük a sárkányt, hazavisszük a szeretett nőt, és jöhet a lakodalom -, az alkoholfogyasztás esetében viszont örülünk, ha haza tudunk menni. Vannak tehát hasonló fázisok a varázsmesék és az alkoholtörténetek között, de alapvető különbség, hogy a mese fentről, boldog alapállapotból indul, majd ez leesik, végül U alakú lesz a hangulati görbe, mikor elnyerjük a boldogságot. Az alkoholtörténetek viszont lentről indulnak, aztán a csúcspontról esnek vissza.
MN: Mindenkinek vannak ilyen történetei?
MA: Nehéz általánosítani, hiszen a különböző típusú emberek különböző mintákat követnek - de kétségtelen, hogy nagy számban fordulnak elő azok, akik átesnek hasonlón. Inkább az a kérdés, hogy ki a deviáns? Az alkoholfogyasztást vizsgálva az a deviáns, aki nem iszik - ez sokkal kevésbé elfogadott, gondoljunk csak a "Mi van, te nem iszol?" típusú kérdésekre. A klasszikus devianciadefiníció szerint az a deviáns, aki kirí az átlagból valamilyen szempontból - például nagy mennyiségű alkoholt fogyaszt. De ha megfordítjuk a dolgot, rájövünk, hogy az alkoholfogyasztás a társadalom, a mikroközösség vagy a szubkultúra által elvárt magatartás. Nem megszokott dolog, ha egy gólyatáborban csak sakkoznak - az adott rítus része az alkoholfogyasztás.
MN: Azt mondod, nem is létezik buli alkohol nélkül?
MA: Ha összejön pár ember, nem csak a fiatalok, nagyon ritka, hogy ne kerülne elő alkohol. De ebben a kortárs csoportban különösen ritkán fordul elő, hogy csak úgy elbeszélgetnek egyszerű dolgokról, és jól érzik magukat ivás nélkül. Ez egy idő után lecseng, de ebben az életkorban nagyon erőteljesen jelen van. Magyarországon nagyon kevés leszoktató kezdeményezés létezik - ennek az a lényege, hogy adjunk a közösségnek olyan élményt, amire szerfogyasztás nélkül szert tudnak tenni. Képesek-e, megtanulták-e jól érezni magukat egy buli alkalmával, ha ott nincsen alkohol? A legtöbben nem így szocializálódtak - ha van könnyebb út, inkább azt választják. Ez azért is érdekes, mert a problémákhoz való hozzáállást is definiálja. Az alkoholfogyasztás - főleg, ha alkoholizmushoz vezet - lehet menekülési stratégia. Ha alkoholhoz vagy más szerhez nyúlok, akkor nem akarok szembenézni a problémákkal, és azt gondolom, hogy ez könnyebben megy, ha alkoholt fogyasztok. Ugyanez van kicsiben is: a probléma itt az, hogy hogyan tudom magam jól érezni egy buliban? Csak úgy megy, ha előveszem az alkoholt, ráadásul a többiek is ezt csinálják, nagy a csoportnyomás, mit szólnak, ha pont én nem iszom? Ha ez negatívabb irányba megy el, és mindent csak így tudok megoldani, ha így kondicionálom magam, az könnyen alkoholizmushoz vezethet. Az egyetemista korosztály pedig idővel kikerül a munkaerőpiacra az egyetem speciális közegéből - és nem biztos, hogy mindenki rögtön a legjobb állást kapja, az albérletet pedig fizetni kell munka nélkül is. Amit eddig játszottunk egyetemista szinten, az itt már a kőkemény valóság.
MN: Lehet értékítéletet mondani, ítélkezni a fiatalok alkoholfogyasztása fölött?
MA: Nehezen tudnék olyan dolgot mondani, ami a közösségi élményt illetően az alkohol alternatívája lehetne. Más kérdés, hogy különböző események, amik alkoholfogyasztás közben történnek, mennyire sértőek (ittas vezetés, az egyik fél által nem kívánt szexuális interakciók) - efölött lehet értékítéletet mondani. Ebből a szempontból fontos a szerepek kérdése: jó, ha egy adott csoportban jelen vannak különféle szerepek, és ezek segíteni tudják egymást. Ezek a szerepek kialakulnak akkor is, ha nem beszélnek róla. Mindig van, aki a segítő szerepét játssza, és vigyáz, hogy a másik ne fulladjon bele a hányásába, és a közösség azt is tudja, ki az, akire soha nem lehet számítani, mert mindig elázik. Akkor van baj, ha mindenki ilyen.
MN: Ez mennyiben függ össze a nemi szerepekkel? A legtöbben nyilván úgy gondolják, hogy a segítők mind lányok, a hányásban fetrengők pedig biztosan férfiak.
MA: Csak a saját kutatásomra tudok hivatkozni, de abban a hányás szinte kizárólag férfiaknál jött elő, az ő élményeikben tölt be fontos szerepet. Ez bizonyos szempontból az alkoholfogyasztás csúcsa, hiszen innen már csak lefelé megy a történet. Rettenetesen sok kifejezés is létezik rá, ebből látszik, hogy mennyire foglalkoztatja ez a fiúkat. A lányokat nem, náluk egy alkoholtörténet gyakran bezárul ott, hogy "jól éreztük magunkat, aztán hazamentünk". A fiúknál a K. O. kategória a macsóság jele is. Tehát valóban igaz, hogy a lányok inkább lesznek segítők - de mindez a társadalom által is kondicionált szerep: a nők a biztonságra törekszenek, az urak pedig kockázatosabb magatartásformákat is bevállalnak, ezzel is bizonyítva saját férfiasságukat.
Mesehősök
A Mitev Ariel kutatásában szereplő történeteket 2005 februárjában, a Budapesti Corvinus Egyetemen gyűjtötték össze. Résztvevőik harmadévesek voltak, interneten keresztül - 3 jutalompontért - az alábbi feladatot lehetett visszaküldeni:
"Írd le azt a legemlékezetesebb történetet, amelyben az alkoholfogyasztás kulcsszerepet játszott (akár mint részvevője, akár mint megfigyelője voltál a folyamatnak)! Használj olyan stílust és olyan szavakat, amellyel egyébként is sztorizni szoktál a barátaidnak!"
Alkoholfogyasztási történetet 146-an küldtek vissza (70 férfi, 76 nő). Mivel a kutatás nem reprezentatív - csak egy korosztályt és egy egyetemet vizsgál -, eredményei nem általánosíthatóak.
Részletek a tanulmány által idézett "élménybeszámolókból":
"Útban az erdő belseje, s a kiszemelt patakocska felé haladva, hogy biztos visszataláljunk, az egyik srác szétverte minden második kukorica-szálat, amik oly szavakkal illették, melyeket nem hagyhatott megtorlatlanul (a srácot másnap reggel a házhoz közeli, egyik ilyen kitört kukoricacsoport tövében találtuk). A két leginkább mata részeg arc közben látott a főút mellett egy nagy útszéli hirdetőtáblát, s alig tudtuk őket visszatartani, hogy felmásszanak rá. Majd elértük a patakot, ahol találkoztunk két túrázó csajjal (hajnali 2-kor), s meginvitáltuk őket hozzánk. Közben a bokszeralsós srácot sikerült elhagynunk." (Oszkár)
"A dolog lényege, hogy aki a hét király közé akar tartozni, annak le kell húznia hét különböző felest, mindezt egy fél órán belül. (...) Eljött az utolsó kör a Hubertusszal, amit én kifejezetten utálok. Szóval már elég készen voltam, az erkélykorlátot támasztottam, mikor jött az uccsó kör. Elég lassan kászálódtam be, mire a szobában a tömeg közösen skandálta: Zoli! Zoli! (...) Ez erőt adott, lehúztam. Éljenzés meg minden. Hangulat a tetőfokán, üdv a hét király között. De pontosan 13 másodperc múlva (a videón tisztán vissza lehet számolni) téptem az erkély felé, már amennyire tellett tőlem, és sugárban hánytam le egyemeletnyit. Hát ennyi." (Zoli)
"És innen kezdett el az eddigi fantasztikus buli rémálommá válni. Kettőt-hármat láttam mindenkiből, forgott a világ velem, egy idő után nem tudtam, ki kicsoda, és hogy hol vagyok. Fél óráig voltam a WC-ben, ahol egyszerre hánytam és pisiltem. Utólag mondták a többiek, hogy majdnem 1 óráig voltam bent, mert magamra zártam, és kiszedtem a kulcsot, ám már vissza nem tudtam rakni. Nem bírtam lábra állni. Nem voltam azzal tisztában, hogy most mi is a vízszintes, és hogy hol van a padló. Beledugtam a fejem a WC-kagylóba, és lehúztam, hogy magamhoz térjek egy kicsit. Innen filmszakadás." (Győző)
