"Fázom a jégen" - Huszár Erika gyorskorcsolyázó

  • Simon Andrea
  • 2006.03.09 00:00

Lélek

Heves kar- és lábcsatákat, karambolokat és kicsúszásokat követően lett negyedik a torinói téli olimpia 1500 méteres döntőjében. A dobogóra csak ázsiaiak fértek fel, mi adtuk tehát Európa legjobbját, egy 22 éves lány személyében.
p>Heves kar- és lábcsatákat, karambolokat és kicsúszásokat követően lett negyedik a torinói téli olimpia 1500 méteres döntőjében. A dobogóra csak ázsiaiak fértek fel, mi adtuk tehát Európa legjobbját, egy 22 éves lány személyében.

Huszár Erika: A reptéren szembesültem azzal, hogy mit értem el: letámadtak a fotósok, a tévések, rengetegen voltak rám kíváncsiak. Amíg tartott a verseny, nem volt időm ezzel foglalkozni, meg nem igazán volt olyan ember, akivel tudtam volna örülni.

Magyar Narancs: Hogyhogy?

HE: Első helyen a családom van. Nagyon fontos a sport, de nélkülük nem tudnám csinálni. Ezért volt rossz az utolsó hét az olimpián, Darázs Rózsának már nem volt versenye, kiment a faluból a barátjához, a fiúk meg (Darázs Péter, Knoch Viktor - a szerk.) egész nap a számítógépes játékot nyomták. Nem tudtam kiörülni magamat.

MN: És kiszomorkodni?

HE: Hát igen, az 500 méter miatt (nem jutott tovább az előfutamból - a szerk.) eléggé lent voltam. Én is sokat vártam magamtól, meg mások is. De az 500 méter pont egy olyan táv, ahol kicsit sem szabad hibázni, négy és fél kör csupán az egész - rögtön a sor végére kerülsz. Én sajnos hibáztam. Rám tényleg nem jellemző az, hogy izgulnék, mégis kiugrottam. Az 1500-nak már tök lazán indultam neki, próbáltam úgy fölfogni, mint bármely más versenyt. Nehéz, de nem szabad túldimenzionálni, hogy hú, olimpia. Onnantól, hogy bekerültem a döntőbe, csak az volt a fontos, hogy élvezzem. Jó, egy kicsi stressz volt bennem, mert heten indultunk, és azért mindenképp szerettem volna pontszerző lenni. Reméltem, egy embert csak leverek, akármi is történik. Aztán annyira boldog voltam, úgy örültem a hatodik helyemnek, aztán még jobban, mikor kiderült: negyedik lettem. Sem aznap, sem másnap nem tudtam aludni, elég nehéz volt feldolgozni a történteket. Visszatértek a verseny képei, meg ahogy jövök le a pályáról és örülökÉ

MN: Knoch Viktor 1500-on elért ötödik helye számított?

HE: Furcsa volt. Egyrészt örültünk, másrészt bennünk volt, hogy nekünk is mennyire jól kell majd mennünk. Nehéz volt, hogy ő állandóan riportokat adott, hogy ő került ilyen helyzetbe, mert négyünk közül ő és Rózsa volt az, akitől a legkevésbé vártunk kiugró eredményt.

MN: A nemzetközi mezőny hogyan fogadott titeket?

HE: Viktor eredményén mindenki lepadlózott; rám szerintem jobban számítottak, mert az elmúlt két évben mindegyik távon voltam már nyolcban Világkupán. És az ráadásul nehezebb is, mint az olimpia, mert minden nemzetből három, az olimpián pedig csak két versenyző indul, és az nem mindegy, hogy eggyel több kínai vagy koreai van ott.

MN: Innentől respektáltak?

HE: Volt, aki ekkor tanult meg köszönni. Főleg a kanadaiakra jellemző, hogy csak annak köszönnek, aki valamelyik versenyen már leverte őket. Főleg Rózsát bántotta, hogy együtt mentünk, és csak nekem köszöntek, sőt az a lány, akit a döntőben levertem, még oda is jött, hogy mennyire jó voltam, és gratulál. Le is voltam döbbenve, mert előtte hozzám se szólt. De ezzel nem szabad törődni.

MN: Kik hordhatják fenn az orrukat?

HE: A koreaiak, a kínaiak és a kanadaiak versenyhelyzetben is tökéletesen tudnak korcsolyázni. Aztán az oroszok: az egyik lányról például tudtam, hogy agresszív, minden távon kizárták, eszméletlen jól korizik, de úgy megy, mint a süsü, nem gondolkodik. Szerintem azért ész is kell, hogy fel tudd mérni a helyzeted, hogy térben-időben hogyan helyezkedsz el, hogyan tudsz anélkül bemenni, hogy mindenkit kilöknél. Vannak, akikről tudjuk, hogy ilyen "kaszásak", nem szabad mögéjük helyezkedni. Vannak, akikről tudjuk, hogy gyakran esnek, azok mögé sem jó, mert elesik és elsodor. Vannak kedvenceink, az amerikai Ohno például, aki eszméletlenül jól tud reagálni, és többnyire mindig jól dönt. 't érdemes figyelni, és próbálni minél többet eltanulni tőle.

MN: Hogy lehet olyan sportágat választani, ahol ennyi külső tényezőtől is függ a végeredmény?

HE: Gyorsasági görkorcsolyáztam, ám az sajnos nem olimpiai sportág, semmilyen támogatást nem kaptam. Az Európa-bajnokságokra, a világbajnokságokra ki-ki maga fizette az útját, egyre fogyott a csapatunk, és a végén már csak én maradtam.

MN: Hat éve majdnem abbahagytadÉ

HE: Megszűnt Jászberényben - ahol születtem, és ahol a szüleim ma is élnek - a jégpálya, és Székesfehérvárra vagy külföldre kellett volna járnom. Akkor voltam másodikos gimnazista, és úgy döntöttem, hogy így nem fér bele a tanulás mellett; azt fontosnak tartottam, hogy a gimnáziumot tisztességesen végezzem, mert a mindennapos tudást szerintem nem lehet pótolni. 2002 őszén felkerültem Budapestre, itt már adottak voltak a feltételek, volt például jégpálya. Kicsit nehezen vettem rá magam, hogy kimenjek és kuncsorogjak, hadd edzhessek én is, mert féltem az egésztől, hogy mondjuk korcsolyázni sem fogok tudni. Nagyon nehéz volt a visszatérés, azt hittem, könnyebben megy majd. Amikor abbahagytam, én voltam a legjobb Magyarországon, és amikor visszatértem, mindenki félt, hogy majd megint leverem őket. Hát, ez nagyon nem így volt. Először azért kellett küzdenem, hogy egyáltalán a válogatottba bekerüljek, végig kellett járnom a szamárlétrát újra, de szerintem ez így volt korrekt az élettől, mert így tudtam igazán becsülni a sikereket. Az edzőm, Bánhidy Ákos rengeteget segített, amikor hullámvölgybe kerültem.

MN: A gyorsaság vonz?

HE: Igen, de nemcsak az, hogy mondjuk 40 km/h-val megyünk. Hanem az, hogy gyorsan kell reagálni dolgokra. Folyamatosan változik minden, eszméletlen kevés időnk van dönteni. És ha ennek ellenére jól határozol, az nagyon komoly sikerélmény.

MN: De mégsem csak ezen múlikÉ

HE: Rengeteg külső tényező játszik közre, a jég minőségétől kezdve odáig, hogy bárki kilökhet. Engem az Európa-bajnokságon - hiába mentem tök jól - a 3000 m-es nagydöntőben elsodortak, és semmit sem tudtam tenni. Nekimentem a palánknak, felálltam és megpróbáltam végigcsinálni. Nehéz elviselni, rossz érzés, ha nem hagyják, hogy befejezzem a futamot, de máskor meg éppen nekem van szerencsém. Mint most az olimpiánÉ Valaki mást sodortak el véletlenül. Az internetes fórumokra sokan beírtak, hogy micsoda sportág ez, mennyire sok múlik a bírókon és a szerencsén. Először rosszul érintett, utána próbáltam nem törődni vele. A versenyek végén Sebestyén Julival mentünk internetezni, és ő mondta: "Erika, be ne lépj a fórumba." Utána persze ő lépett be, és ki is volt akadva, hogy miket írnak róla, mert például a 32 legcsúnyább ruha közé sorolták az övét, és onnantól végig azt kérdezgette, szerintem is csúnya-e. Sajnos beleesik az ember ebbe a hibába, kíváncsi a jó véleményekre, de azok mellett ott vannak a rosszak is. Nem szabad elolvasni egyiket sem. Biztos, ha a következő olimpiára kijutok, nem fogok fórumozni.

MN: Bele lehet őrülni.

HE: Arra nyilván nem szabad gondolni, hogy ebbe vagy abba nem megyek bele, mert esetleg elsodornak. Aki fél vagy nem mer belemenni olyan gyorsan a kanyarba, az ne csinálja ezt a sportágat. Van, amikor nem tudok előremenni, mert épp akkor indul el egy másik is. Egyszer jól jön ki, egyszer nem. Sosincs két ugyanolyan futam.

MN: És a lökdösődés?

HE: Nyilván mindenki próbál lökdösődni, valamilyen szinten lehet is sunyiban, hogy ne vegyék észre a bírók. Az 1500 m selejtezőjében a kínai lány mellé érve kicsit hozzáértem a vállához, de akkor már esésben volt. Vannak ilyen necces helyzetek, de majd a bírók eldöntik. Nagyon örültem, hogy engem nem tartottak hibásnak; ugyanennyi erővel akár ki is zárhattak volna. Azért van ennyi esés és kizárás, mert mindenki megpróbál mindent. Sokszor úgy megy be az ember a kanyarba, hogy látja, semmi hely sincs, de hátha összejön. És ha összejön, hátha megnyeri.

MN: Ki lehet egyáltalán eszelni taktikát? Van értelme?

HE: Elég nehéz, minden távon más, attól is függ, hogy a versenytársak mit csinálnak futam közben. Szerintem az az egyik legfontosabb, hogy az ember a startpisztoly után tudjon gondolkodni, és ne az legyen, hogy lehúzzák a rolót és arra próbál figyelni, hogy az edző mit kiabál kintről. Főleg 1500 m-en kell nagyon koncentrálni, mert ott folyamatos helyezkedés megy, a megfelelő pillanatban a megfelelőt kell lépni. Most, az olimpián sikerült higgadtnak maradnom. Korábban több Világkupán is előfordult, hogy már nem bírtam a fejemmel, és előrementem nyolc körrel a vége előtt, én vezettem, kifáradtam, és a végén meg mindenki leelőzött. Nehéz visszafogni magát az embernek, mert azért hajtja a vére. Szerintem ezt most jól csináltam.

MN: Elöl vagy hátul nehezebb?

HE: Az a legnehezebb, ha elöl vagy és próbálsz résen lenni, hogy mit csinálnak a többiek. Igaz, lehet például hallgatózni. Ha a korcsolyapengék a jégen gyorsabbak, akkor lehet sejteni, hogy valaki elindult.

MN: Van olyan, hogy az azonos nemzetbeliek összefognak?

HE: Van, főleg a döntőben. Nem szabályos, de nem tudnak vele mit kezdeni.

MN: Miért kell ilyen spéci csuka?

HE: Attól spéci, hogy lábra öntött. Azért fontos, hogy amikor lépünk egyet, akkor ne az legyen, hogy mozdul a lábam, és valamikor utána a korim. Hanem egyszerre az egész, mintha tényleg a lábamhoz tartozna.

MN: Kicsúszásnál nem veszélyes a hosszú penge?

HE: Dehogynem. Ezért a passzos ruhánk alatt kötelező a vágásbiztos ruha, ami a főbb artériáknál véd. Sok olyan eset van, amikor többen egyszerre esünk el, és csak azt látom, hogy a másik pengéje jön és a combomba fúródik. Mondjuk nekem már vágták el a térdemet. Utána sokáig nem mertem közel korizni az előttem haladóhoz, munkált bennem az élmény. De ez a sport arról szól, hogy minél gyorsabban menjünk, és ebbe nem fér bele semmilyen "para". Akkor sincs semmi, ha elesünk, meg én azért bízom abban, hogy a föntiek vigyáznak rám.

MN: Te mit tehetsz ezért?

HE: Nüansznyi hibáim vannak, amiken szeretnék javítani. Úgy érzem, versenyezni már elég jól megtanultam. Nyilván nem szeretném, ha ez az olimpiai negyedik hely lenne az utolsó sikerem, négy év múlva is szeretnék ott lenni és minimum hasonló eredménnyel zárni. Addig hétről hétre kisebb-nagyobb célokat tűzök magam elé, hogy folyamatosan legyen sikerélményem.

MN: Négy év, hajnali fél ötkor kezdődő hétköznapokkal, nem tűnik túl hosszúnak?

HE: De, főleg úgy, hogy én baromira fázom a jégen.

Neked ajánljuk