Tartalom

Narancs XVIII. évf. 10. szám (2006-03-09)

Egotrip
Publicisztika

Publicisztika

Európa meghunyászkodása

Komolytalanok azok az állítások, melyek szerint az először 2005. szeptember 30-án megjelent karikatúrasorozat - legyen bármilyen ízléstelen, akár sértő is - 2006 januárjától valóban "tömeges és spontán" tiltakozásokat robbanthatott ki a muszlim országokban, amint erről a híradások szólnak. A karikatúrák csak ürügyet szolgáltattak - a figyelmeztető az, hogy hogyan és mire.

Publicisztika

Viva la vita!

Ki érti a Fidesz február végén indított vitakezdeményezését a miniszterelnöki vita időpontjáról? Az ellenzéki párt kapkod, félnaponként változtatja álláspontját, megfutamodással vádolja ellenfelét, miközben a történések - nem először a kampányban - egészen mást mutatnak. Mi végre is kell ez nekik?

Publicisztika

Született 1975-ben

A múlt hét legszaftosabb politikai botránya kétségkívül a kalocsai eset volt. Bagó Zoltán fideszes képviselőjelölt (jelenlegi országgyűlési képviselő) úgymond megfenyegette emdéefes riválisát, Romsics Imrét, ha nem lép vissza a választási küzdelmektől, akkor ez lesz meg az lesz (mindenféle csúnyaság), ha visszalép, akkor emez meg amaz (csupa jóság). A megfenyegetett - vélhetően törvénytelenül, sőt a törvényszegés tudatában - magnóra rögzítette a fenyegetést tartalmazó "baráti beszélgetést". (Emeljük is meg kalapunkat a kalocsai könyvtárigazgató bátorsága előtt: akármi is történik a választáson, ezt soha nem fogják neki a lebukottak megbocsátani. És egy kisvárosban, mint Kalocsa, még el sem lehet tűnni.)

Publicisztika

A püspök falat húz - Magyar egyetemi belháború Erdélyben

Románia azon magyar ajkú polgárai, akik anyanyelvükön óhajtják elvégezni felsőfokú tanulmányaikat, több lehetőség közül választhatnak. Működik - magyar állami támogatással - egy magyar tannyelvű magánegyetem, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Több tannyelven folyik oktatás a Babesü-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE), Kolozsváron: román, magyar és német nyelvű szakokra jelentkezhet itt az érdeklődő. Gyakorlatilag egész Erdély fedett magyar tannyelvű felsőoktatási intézményekkel: egyetem működik például Kolozsvár mellett Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, főiskola üzemel olyan kisvárosokban is, mint Gyergyószentmiklós, Székelyudvarhely vagy Szat-márnémeti. Gyakorlatilag teljes a választék: a bölcsészettudományoktól a műszaki és természettudományokon át bármilyen szakon lehet magyar nyelven tanulni Romániában. Most mégis súlyos vita folyik a magyar nyelvű felsőoktatásról, s ez az utóbbi hetekben csak élesedni látszik. "Polgárháború dúl" - minősítették a helyzetet a vitázó felek.

Belpol

Belpol

Tarolás után - A kis pártok és az ajánlószelvény-gyűjtés

Az ajánlószelvény-gyűjtés a választások nulladik fordulója. Aktivisták és fizetett cédulagyűjtők járják a településeket. A kis pártok számára a 750 darab érvényes cédula az indulás lehetőségét jelenti, míg a nagyok stratégiája merőben más: szedj össze minél többet, hogy más ne indulhasson! Az alábbiakban az Élőlánc Magyarországért Mozgalom egyik jelöltje és aktivistája osztja meg tapasztalatait a Naranccsal.

Belpol

Palóc voks - Billegő körzetek: Pétervására

2002-ben a Heves megyei 2. számú választókerületben, Pétervásárán és környékén Sós Tamás, az MSZP jelöltje 233 szavazattal szerzett többet Horváth Lászlónál (Fidesz), és lett parlamenti képviselő. Ez az eredmény országos viszonylatban is az egyik legszorosabb győzelemnek bizonyult. Mi várható egy hónap múlva?

Belpol

Helymeghatározás

Az MDF is belevágott

Kampánynyitó nagygyűlést tartott múlt szombaton az MDF, és hadat is üzent legott a két nagy pártnak. A Fidesznek talán egy kicsit jobban, de ezen nincs mit csodálkozni: az MDF szerint az igazi vetélytársuk azon a térfélen van. Egyelőre. A baloldallal meg később is ráérnek megküzdeni.

Belpol

Háztól házig harc - Terézvárosi ingatlanügyek

Törvénybe ütköző építésügyi eljárások, elherdált önkormányzati ingatlanvagyon, porrá zúzott épített örökség, szabódó szakhatóságok. A Király utca 40. esete ismét bebizonyította, hogy nálunk nem a törvény diktál. Jobb helyeken ennél kevesebbe is belebukik egy önkormányzat: esetünkben egy szocialistának kellene ezt tennie.

Belpol

"Egy kíváncsi olvasó" - Bárdos Deák Ági énekesnő, dalszövegíró

Idén lesz ötvenéves. A mostanában leginkább "irodalmi dívaként" fellépő énekesnőnek az ünnepi alkalomra sikerült ismét összehoznia egykori zenésztársait: március 14-én, a Gödör Klubban újra hallgathatjuk a Kontroll Csoport dalait az ünnepelt előadásában. Nosztalgiáról, szellemidézésről mégsem beszélhetünk, mert Bárdos Deák Ági az elmúlt huszonöt évben mintha semmit sem változott volna. Persze azért neki sem volt könnyű.

Zene

Zene

Menny és - John Cale (koncert)

Ha az volna a kérdés, hogy harminc John Cale-lemezből melyekre esküszöm, gondban lennék: igazán jó szívvel ha ötöt mernék ajánlani. A súlyosan szikár Music For A New Societyt és a Dylan Thomas-versekre írt szívszorító-szimfonikus Words For The Dyingot feltétlenül, aztán a Lou Reeddel közös Warhol-hommázs, a Songs for Drella jöhetne, és még két koncert: a kimondottan rockos John Cale Comes Alive és a Cale-dalokat egy szál zongorára emelő Fragments Of A Rainy Season.

Zene

Richter-szükséglet - Grigorij Szokolov zongoraestje (koncert)

Ezúttal is kiderült, milyen mérvű a magyar publikum Richter-szükséglete. A foyer-ban a nagy koncertek előtti izgatott serteperte, az arcok lázban égnek, mindenki készülődik, mindenki adni akar valamit, nem csak a pianista az öltözőben. Igen, a pesti publikum Szvjatoszlav Richter halála óta (1997) szemmel láthatóan elárvultnak érzi magát; kell neki valaki, akiről azt szeretné hinni, hogy ő fedezte fel, akit gyámolíthat, aki kielégíti ekként hiúságát, és akinek visszatérő koncertjei azzal a nemes illúzióval táplálják, hogy a világ a művészet segítségével mégis megváltoztatható, és hogy maga az ember is jobbá lesz a művészet révén. Richter ezt a szerepet töltötte be, és ha most - pontosabban három éve, szinte véletlenül és számunkra az ismeretlenségből, mint anno Richter - megkaptunk egy ugyancsak orosz, némiképp szintén enigmatikus, introvertált művészt, már kész is a tézis: Richter redivivus!

Trafik
Könyv
Képzőművészet
Tudomány

Tudomány

Régi idők állatai - Budapest Zoo Anno (kiállítás)

A főbejárat után, a mókusra-cicára nyírt bukszusok mellett elhaladva nem nehéz megtalálni a Barlangtermet. Ez volt régen, rendszeres, a moziműsorokban is jelzett filmprogrammal a Barlang mozi, most az állatkert-történeti fotókiállítás helyszíne. Az e-mailen érkezett meghívó "már nem létező állatházak", "a kuliszszák mögötti világ érdekes jelenetei" mellett "legendás állatok" fényképeinek láthatását ígérte az intézmény fennállásának 140. évfordulója alkalmából.

Sport

Sport

Menni vagy meghűlni - A Vasa-futás

Az alkony fekete fátylat von a tájra. Az éles szél szemből átcsap még a fenyőfák között is. Szinte észre sem venni az ereje végső megfeszítésével sítalpakon futó alakot. ' se lát az orráig sem, szinte vakon, de rendíthetetlenül kapaszkodik a dombra fel. Karácsony van, a fagy a csontokig hatol, egyre nehezebben halad előre. Aranyozott rézgombokkal kivarrt, durva, kék posztó-ruháját jég és hó lepi. Csak Moráig bírja ki...

Lélek

Lélek

"Fázom a jégen" - Huszár Erika gyorskorcsolyázó

Heves kar- és lábcsatákat, karambolokat és kicsúszásokat követően lett negyedik a torinói téli olimpia 1500 méteres döntőjében. A dobogóra csak ázsiaiak fértek fel, mi adtuk tehát Európa legjobbját, egy 22 éves lány személyében.

Lokál

Kutyák dala

Lokál

Vadászok Kőbányán

A tavasz eljövetelét általában csalhatatlanul jelzi a menetrendszerű szabadidős kiállítás a Hungexpón - kár, hogy az összefüggést ezúttal meggyőzően cáfolja az időjárás tréfás fordulata és a Fradi-pálya szerencsétlen pályamunkásainak hiábavaló küzdelme az elemekkel.