Kell, hogy lájkoljanak

Speciális táborokban kezeltethetik magukat a netfüggők Amerikában, hogy lejöjjenek a hálóról. Mire jó és mennyibe kerül a digitális detoxikáció? Ezt jártuk körül egy Seattle-ben működő, digitálisdetox-tábor alapítójával.

Történt egyszer, hogy egy 25 éves férfit kirúgtak egy amerikai egyetemről; a diák online játékfüggő volt, súlyos addikciója a tanulás kárára ment. Az egyetem nélkül maradt egyetemista nem esett kétségbe, nem keresett segítséget, úgy érezte, egy kis odafigyeléssel ismét visszanyerheti az irányítást az élete felett. Gond nélkül talált munkát, egy jól menő seattle-i IT-cég alkalmazottja lett, és ígéretet tett a feleségének; többé rá sem néz a játékokra. Egy ideig állta is a szavát, majd újra rákapott a gamingre, ezt azonban már nem merte elárulni a párjának. Napi tíz-egynéhány órás, privát elfoglaltsága miatt hamarosan kirúgták a munkahelyéről, otthon azonban egy szót sem szólt kiújult játékfüggőségéről. Kitartóan titkolózott. Reggel úgy tett, mintha munkába indulna, este pedig úgy, mintha épp a munkából esett volna haza. Valójában egész nap játszott vagy aludt, és csak arra ügyelt, hogy egy órával azelőtt távozzon otthonról, hogy a felesége hazaért, fenntartva a látszatot, hogy rengeteget dolgozik. Sztorikat költött a munkahelyén történtekről, mindig volt mit mesélnie a nap végén. Hetekig bírta így, idővel azonban depressziós lett, öngyilkossági gondolatok kezdték gyötörni. Ekkor szánta el magát, hogy bevallja a feleségének; igen, visszaesett. Az asszony terapeutához fordult, és a szakember segítségével végül sikerült a férjnek kigyógyulnia a függőségéből.

A terapeuta Hilarie Cash volt. Az említett eset után a szakember 2009-ben reSTART néven digitális detoxikációs programot indított többedmagával Seattle-ben. Magyarországon egyelőre még nincsenek kizárólag netfüggőket rehabilitáló táborok, az Egyesült Államokban azonban már több ilyen működik. A reSTART az egyik legnépszerűbb közülük, tavaly a Wa­shington Post is szuperlatívuszokban írt róla.
A program keretében a fentihez hasonló, súlyos eseteket, munkájukból elbocsátott online játékfüggőket, egyetemükről kirúgott, betegesen megrögzött közösségimédia-használókat és online pornófüggőket kezelnek.

 

Idilli elzárás

A digitális detoxikáció fogalma néhány éve jelent meg a köztudatban. A trend nálunk sem ismeretlen, de terápiás megközelítés – hogy az éjjel-nappal netezőket is rehabra lehet utalni, csakúgy, mint a drogfüggőket vagy az alkoholistákat – egyelőre csak külföldön van terjedőben. A turizmus is elég hamar felismerte a kínálkozó piaci lehetőséget, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a tech-free, az unplugged vagy a digitálismédia-mentes jelszavakkal kínált kirándulások felfutása. A valódi digitális detoxikációs táborokat, mint amilyet Hilarie Cash is működtet, azonban nem a térerő nélküliségbe vágyó turistáknak találták ki. Noha az Egyesült Államokban és szerte a világon – így Magyarországon is – az internetfüggőség hivatalosan nem betegség, a probléma ettől még nagyon is létezik. A tünetek valósak, s egyre csak nő azok száma, akik olyan kényszeres viszonyba kerülnek a neten elérhető szolgáltatásokkal – például a multiplayer játékokkal vagy a közösségi médiával –, hogy az ártalmas az életükre és a környezetükre. Rajtuk segíthetnek a digitális detoxok.

Hilarie Cash a Narancsnak elmondta, hogy a felnőttprogramjukba és az idén elindított, tinédzsereknek kínált táborukba kizárólag olyanok jelentkeznek, akik a függőségük miatt gyakorlatilag képtelenek menedzselni a saját éle­tüket. A reSTART első, 45-től 90 napig terjedő fázisában az idilli környezetben elszállásolt pácienseket elzárják az internettel átszőtt külvilágtól. A terápiás foglalkozások mellett visszaszoktatják őket az olyan egyszerű, napi teendőkre, mint a főzés, a takarítás, a bevásárlás, a másokkal való személyes kommunikáció vagy akár csak a beágyazás. „Igyekszünk szokásokat tanítani, olyan viselkedésmintákat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az életben funkcionáljanak” – utal a helyzet súlyosságára a szakember.

A program során tervet is készítenek, hogy a résztvevők, visszakerülve a való világba, miként használhatják egészséges mértékben a digitális médiát. Nagy hangsúlyt fektetnek a szabad levegőn való mozgásra, kirándulásokat szerveznek a hegyekbe, a meglehetősen komfortos apartmanokhoz sportpályák is tartoznak. Tartanak mindfulness-foglalkozásokat, de gitár és zongora is várja a zenélni vágyókat. „A kívülállók számára könnyed szórakozásnak tűnhet a programunk, de ne feledjük, hogy ezek az emberek általában a négy fal között, a szobájukba zárkózva töltik az életüket. Nem kis erőfeszítésbe kerül kihozni őket a szabadba. Ők ezt sokszor kényszernek élik meg” – magyarázza Cash.

A szakember szerint a reSTART számos tekintetben hasonlít azokhoz a rehabilitációs programokhoz, amelyek során más szenvedélybetegeket kezelnek: alkalmaznak kognitív és családterápiát, ugyanakkor mégsem lehet egy megszállott gamert egy kalap alá venni például egy alkoholfüggővel. „Egy alkoholista – mutat rá Cash – lehet szociálisan magabiztos, aki képes független személyiségként cselekedni, társaságban is jól érezheti magát. A mi pácienseink viszont minden esetben el akarnak bújni a világ elől. Teljes mértékben önbizalom-hiányosak, megijednek a függetlenségtől.”

Több tízezer dollár

Mivel az internetfüggőség hivatalosan nem betegség az USA-ban, az egészségbiztosítás nem fedezi a bentlakók költségeit. A detoxikációs tábor ezért igazi luxusnak számít, több tíz­ezer dollárba is fájhat egy-egy program. A reStart sem a tömegeknek lett kitalálva: jelenleg 21 felnőttet és 16 fiatalt kezelnek itt. Ők túlnyomórészt férfiak és kamaszfiúk. Cash meglátása szerint a neten más-más veszélyek leselkednek a fiúkra és a lányokra. Utóbbiak inkább a közösségi média és a lájkgyűjtés megszállottjává válhatnak, a függők szélsőségesen narcisztikusak. Sokan rákapnak a magukról készült, szexuális tartalmú képek küldözgetésére és posztolására, nem ritkák a teljesen meztelen fotók sem. Ezt a jelenséget hívják sextingnek. A fiúk inkább játékfüggőkké válnak, s vannak, akiket az online pornófogyasztás tesz már egész fiatalon kiégetté. A terapeuta szerint ez a probléma Amerikában már akár a 8-9 éves gyerekeket is érintheti.

A program szakemberei tisztában vannak azzal, hogy nem elég leszoktatni a pácienseket, lehetőleg a visszaesést is meg kell akadályozni. E célból folyamatosan konzultálnak a családokkal, a program egy következő szakaszában pedig a terapeuták fokozatosan segítik vissza a kezelés alatt állókat a valóságba. Míg a kamaszoknak év közben iskolai oktatást biztosítanak, nyáron pedig felzárkóztató korrepetálást kapnak (hiszen többségüket kicsapták az iskolából), addig a felnőtteknek önéletrajzíró kurzusokat tartanak, segítenek nekik a munkakeresésben. Ebben a fázisban már megengedik a bentlakóknak – persze szigorúan ellenőrzött körülmények között –, hogy végre internetezzenek: a teljes absztinencia nem várható el senkitől, egy korábban kóros nethasználótól sem.

Hilarie Cash szerint nagyon fontos, hogy az internetfüggők terápiás kezelésébe a teljes családot bevonják. Az internetfüggők többsége fiatal, ők már a nettel együtt nőttek fel, miközben a szüleik nem vették elég komolyan az online szolgáltatásokkal járó veszélyeket.

„Míg a szülők nem itatnák alkohollal a gyereküket, videójátékot és okostelefont minden további nélkül a kezükbe adnak. Szerintem ez tudatlan és hibás lépés. Persze a kultúránk is azt diktálja, hogy ez így rendben van, csakhogy sok gyerek számára egészségtelen, ha túl korán vezetik be a képernyők világába” – mondja Cash, aki eddigi tapasztalatai alapján úgy gondolja, hogy 16 éves kor alatt hiba a gyereknek okostelefont adni, és ezután is csak akkor engedhető, ha a kamasznak van rendes szociális élete, vannak barátai. Hasonlóan gondolkodik a számítógépes játékokról is: 8-9 éves korban kizárólag akkor játsszon ilyenekkel a gyerek, ha ahhoz nem kell a netre felmennie. Cash szerint szigorúan korlátozniuk kellene a szülőknek, hogy mennyi ideig ülhet a gyerek a gép vagy a konzol előtt.

Az amerikai szakember összesen két olyan országról tud, ahol hivatalosan is betegségnek számít a túlzásba vitt digitális médiahasználat: az egyik Kína, a másik Dél-Korea.

A kínai detoxokról Web Junkie címmel dokumentumfilm is készült, ez az egyik pekingi digitális detoxikációs központot mutatta be. A kínai rehabilitációs intézményeket távolról sem követendő példaként, sokkal inkább elrettentő jelenségként tartja számon a nyugati közvélemény, nem is alaptalanul, hiszen Kínában a netfüggőket katonai szigorral, büntetésalapú módszerekkel próbálják meg leszoktatni. Koronczai Beatrix, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának adjunktusa 2012-ben egy kutatói ösztöndíjjal járt a legrégebben működő kínai klinikán. Elmondása szerint ott is szakemberek, képzett terapeuták foglalkoznak a beutalt fiatalokkal, a menetelés és a testedzés mellett pedig tartanak művészetterápiás foglalkozásokat is, de persze ez távolról sem az amerikai detoxok idilli világa. A hadsereg által fenntartott, katonák által őrzött digitális detoxikációs klinika börtönjellegét erősíti, hogy a kezelt fiatalok körletét rácsos ajtóval zárják, a rehab egész területét szigorúan őrzik.

Ehhez képest Dél-Korában az amerikai pozitív, megerősítő stratégián alapuló táborok mintáját követik – ezt már Hilarie Cash teszi hozzá. Dél-Koreában a kormány szponzorálja a táborok működését, és nem csak azt. Már az óvodákban az egészséges nethasználatra oktatják a kicsiket, és nemcsak a pedagógusok, a diákok, illetve a terapeuták, de a szülők is kapnak kézikönyvet a helyes internethasználatról.

„Ellenőrzik a gyerekeket az iskolában, és ha valakin a függőség jeleit, tüneteit észlelik, akkor azt kéthetes detoxikációs táborba küldik. A dél-koreai táborok nagyon hasonlóak a mieinkhez: sok játék van, sok kinti elfoglaltság, bevonják a szülőket, és a táborokat egy hat hónapos időszak követi, amikor a gyereknek személyes terápiára kell járnia” – mondja a seattle-i tábor alapítója, hangsúlyozva, hogy az internetfüggőség Dél-Koreában valóban hatalmas probléma, de a megelőző stratégiának köszönhetően csökken a függők aránya. Az amerikai szakember szerint érdemes lenne a többi országnak is követni a dél-koreai példát.

Virtuális menekülés

A netfüggőség, mint probléma körülbelül két évtizede szerepel a tudomány látókörében. Magyarországon többek között Demetrovics Zsolt addiktológus, az ELTE Pszichológiai Intézetének professzora foglalkozik a digitális médiafüggőséggel. Elmondása szerint nemzetközi szinten 1996 körül adták ki az első jelzéseket, hogy az internettel kapcsolatban is felmerülhetnek addiktív jellegű problémák, itthon pedig 2000 környékén vették fel a kutatók a fonalat. Az addiktológus kiemeli, hogy nem mindenkiből lesz játékfüggő vagy megszállott Instagram-használó csak azért, mert rengeteget lóg a neten. Általában valamilyen meglévő pszichológiai problémának kell a háttérben lenni ahhoz, hogy digitálisan is függővé váljon valaki. Ilyenek lehetnek az önértékelési problémák, a szorongás, a depresszió vagy a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar. Demetrovics Zsolt és kollégái kutatásaik során összesen 7-féle motivációs hátterét állapították meg annak, hogy mi vezethet az online játékfüggőséghez. A kutatások azt mutatják, hogy kevésbé veszélyes, ha valaki csak kikapcsolódásként játszik vagy valamilyen képességét, például a reflexeit akarja fejleszteni, szemben azzal, ha valaki a virtuális térben bújik el a valós életé­ben jelen lévő konfliktusai elől, ha az online játék segítségével igyekszik megfeledkezni az igazi problémáiról. Ezt eszképizmusnak hívják, s ez tűnik a legkockázatosabbnak a motivációk közül. Demetrovics szerint a Facebook, de még a lájkvadászat sem ártalmas önmagában, ezek pusztán a technológia válaszai az utóbbi száz évben széthullott kisközösségekre, a megtépázott szociális hálókra. „Ma már nincs meg a kisközösségek által garantált szociális biztonságunk, szükségünk van a Facebookra, kell, hogy lájkoljanak, mert a mai individualizált világban sokkal kevesebb hátba veregetést – ha úgy tetszik, lájkot – kapunk a személyes kapcsolatokban. Jólesik, ha valaki hátba vereget a Facebookon” – fogalmaz.

Persze a „hátba veregetésnek” is van határa. Koronczai Beatrix jelenleg azt kutatja, hogy mi lehet az okozója a közösségi média túlhasználatának a serdülőknél. Még csak most kezdte el az adatelemzést, de – mint mondja – az már jól látszik, hogy a testünkkel kapcsolatos negatív érzések, az önértékelési gondok nagyon is hozzájárulnak a Facebook és társai „egészségtelen” használatához.