Semmire sem kell nemet mondanod, ha tudod, mire mondasz igent

Lelki betevő

Rentonnak tulajdonképpen igaza volt.

Az alábbi cikket a This Is Us (magyarul Rólunk szól) című amerikai sorozat második évadának hetedik része ihlette, szóval aki még nem tart itt, annak előre szólok, hogy szpojlerezni fogok, aki pedig már a többi részt is látta, azt ezúton is kérem, hogy el ne mondja, hogyan halt meg Jack.

false

Szóval ebben a részben a fiatal Williamet drogozáson kapták, majd a bíró egy kisebb moralizálás kíséretében szépen el is ítéli, amire viszont már a lágy hangú, folyékony tekintetű William is felkapja fejét és szomorú-keserű monológba kezd arról, hogy ő a világ legcsalódottabb embere.

Komoly hatással volt ez a bíróra, ugyanis másnap meglátogatta hősünket a börtönben, ahol alkut ajánlott számára: mutassa meg, hogy lehet más végződése is az életének, és bármikor, amikor újra drogozni akarna, bármikor, amikor az „eredeti” végződés felé menetelne, akkor emlékezzen a bíróra, emlékezzen a mondataira, emlékezzen az arcára, a ráncos, öreg, fáradt, fonnyadt arcára. Na jó, talán a fonnyadtat nem mondta.

És William emlékezett.

Hosszú éveken, sőt évtizedeken keresztül.

Mindez a giccsen és a sorozaton kívül két dolog miatt is nagyon fontos.

Az egyik, hogy ha az ember változni, változtatni akar, akkor az egyik legfontosabb a személyesség, a személyes kapcsolat valakivel, aki valamiért a változni vágyó számára meghatározó.

A sok határozatlan névmás azért szerepel ebben a mondatban, mert azt, hogy ki a meghatározó, azt mindig a változni vágyó dönti el, nem pedig valami külső ember.

William története tehát nem a bíróról szól, nem az ő fasza mondatairól, hanem Williamről magáról.

De nemcsak a személyes kapcsolat volt itt a fontos, hanem az időzítés is. És itt megint Williamé a főszerep, pszichológusul kifejezve akkorának kell lennie a szenvedésnyomásnak, hogy a bíró mondatai tényleg hatni tudjanak.

Tehát személyesség és időzítés.

No meg még egy.

Hogy a bíró nem arra kérte Williamet, hogy mondjon nemet.

A bíró azt kérte, hogy mondjon igent!

Mondjon igent egy másik életre.

Tehát bár a nemet mondani tudás őrült fontos, de csak akkor, ha azt is tudjuk, hogy azzal a nemmel mire mondunk igent.

A változtatás szentháromsága tehát a személyesség, az időzítés és a vonzó, méghozzá hosszú távon vonzó alternatíva felvillantása.

S bár elsőre bőven tűnhet mindez üres közhelynek, másodszorra, kicsit belegondolva talán mégsem az.

Soroljam?

Drogprevenció, lejövés különböző szerekről, fogyókúra, ellenállás a kortársnyomásnak, megcsalás, kockázatkeresés, ilyenek.

Mert nemet mondani azért nehéz, mert az, amire nemet kellene mondani, túl vonzó ahhoz, hogy az ember le akarjon róla mondani. Nyilván. Ha rossz lenne, nem csinálná. Sőt, a függőségnek épp az a lényege, hogy már amikor a tolerancia kialakulásának köszönhetően igazán rossz, sokszor akkor sem elég a nem. Akkor kell csak igazán az igen.

Choose life, válaszd az életet, mondta Renton a Trainspottingben, amit aztán persze cinikus sorok követtek, pedig az igent mondani tudás szempontjából igenis fontos filmindítás ez.

Csak hát aztán jött a cinikus folytatás, ami meg már a film kultikussá válásának egyik feltétele volt, a második részből pedig már azt is megtudhattuk, hogy ez a szlogen egy 80-as évekbeli drogprevenciós kampány része volt.

Szóval nem járhatok messze az igazságtól akkor, amikor az igent mondani tudás mellett kampányolok, csak mellé teszem a személyesség és az időzítés fontosságát is. Ezen a ponton pedig mégiscsak lesz jelentősége a sorozatbeli bírónak, aki kellő érzékenységgel sejtette meg saját maga Williamre gyakorolt hatását.

Szóval bár tényleg a változni akarónál van a döntés, de a környezete bőven kitermelhet magából olyan embereket, akik képesek arra, hogy jókor szólaljanak meg.


Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.