A miniszterelnök is részt vett a melegfelvonuláson

  • narancs.hu
  • 2017. szeptember 17.

Lokál

Nem a norvég, nem a holland, nem a kanadai.

Először vett részt szerb miniszterelnök a belgrádi melegfelvonuláson. Ana Brnabic kormányfő nyíltan vállalja homoszexualitását, és a vasárnapi sétával a szexuális kisebbségek jogainak védelme mellett állt ki – írja az MTI.

A felvonulás előtt a kormányfő az újságíróknak azt mondta, jelenléte a szerb kormánynak azt az üzenetét hordozza, hogy

Szerbia tiszteli a különbözőségeket, a különbségek erősítik a társadalmat, és a szerb kormány nem tűri sem a gyűlöletbeszédet, sem a gyűlölet fizikai megnyilvánulását, és következetesen büntet minden ilyen típusú bűncselekményt.

A melegfelvonuláson a szerb miniszterelnök mellett a kormány szociális ügyekért felelős minisztere és a helyi önkormányzatokért felelős tárca vezetője, illetve Belgrád polgármestere és több diplomata is részt vett. Ana Brnabic tavaly is támogatta a rendezvényt, akkor még államigazgatási miniszter volt.

2014 előtt a hatóságok biztonsági kockázatra hivatkozva többször is betiltották a rendezvényt,

mert 2001-ben az első belgrádi melegfelvonuláson a résztvevőket ultranacionalista, szélsőséges csoportok tagjai és futballhuligánok támadták meg, amire a rendőrség nem reagált időben. A felvonulás résztvevői közül többen megsebesültek. Ezt követően 2009-ben kísérelték meg újra megtartani a melegfelvonulást, de a hatóságok biztonsági megfontolásokból betiltották. A következő évben sikerült megtartani a rendezvényt, de a szélsőséges támadások következtében közel 150-en megsebesültek.

Az MTI összefoglalója szerint

az idei felvonulást már csak néhány tucatnyian ellenezték

nyilvánosan. A tiltakozók orosz zászlókat és ortodox ikonokat lengettek, összetűzésre azonban nem került sor.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.