A nyár közepén hozták nyilvánosságra, hányan fagytak halálra Magyarországon a 2016–2017-es télen

  • narancs.hu
  • 2018. július 29.

Lokál

Tökéletes időzítés, brutális számok.

Egy éven keresztül érdeklődtek arról politikusok és civil szervezetek a kormánynál és az illetékes hatóságoknál, hogy pontosan hány embert ért a fagyhalál Magyarországon, de sokáig nem kapott választ senki. Ám fél év pereskedés után A Város Mindenkié nevű szervezetnek sikerült megkapnia a pontos számokat – írja a 444.hu.

A bíróság áprilisban mondta ki, hogy az ORFK köteles kiadni az erre vonatkozó adatokat, amelyeket a héten küldtek meg a nevezett csoportnak. A statisztikából az derül ki, hogy összesen 259 ember fagyott meg hazánkban 2016 október tizenötödike és 2017 március elseje között. A rendőrség ugyanakkor két különböző kategóriába osztja a halottakat: az egyik a „gyaníthatóan kihűlés miatt elhunytak”, a másik pedig „hatósági eljárás által megállapítottan kihűlés miatt elhunytak” csoportja. Értelemszerűen ez azt jelenti, hogy míg az első esetben csak valószínűsítik a fagyhalált, mert még nem zárult le a szükséges vizsgálat, addig a második esetben már hivatalosan is kimondták, hogy az adott személy halálra fagyott.

Az elhunytak közül közterületen gyaníthatóan 20 ember fagyott meg az említett időszakban, biztosan pedig 35, alkalmasint több mint ötvenen. Ezenfelül saját otthonukban gyaníthatóan 79-en fagytak halálra, míg megállapítottan 125-en, tehát több mint kétszázan.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.