Budapestet nem véletlenül nevezték az 1900-as évek elején a kávéházak városának. Cikkünkből megtudhatják, mi volt ennek az oka. Vigyázat, vegytiszta nosztalgia!
Szép kis listát lehetne összeállítani a 19. század végén emelt, ma is működő hazai vasútállomásokról, de ha azokat szeretnénk kiválogatni, amelyeket eredeti állapotukban őriztek meg, netán korhűen újítottak fel, sokkal szerényebb lenne a lista.
Több ezer embernek adnak munkát, iszonyatos mennyiségű pénzt termelnek a fővárosnak, és nem csak kocsmákat szeretnének üzemeltetni, hanem élhetőbbé tenni a várost, de a lakók és a politikusok folyamatosan letörik a lelkesedésüket. Utánajártunk, mi zajlik a pesti zenés szórakozóhelyeken, és hogy vajon meddig működhet változatlan formában a bulinegyed.
Nyolcvan évvel ezelőtt jelent meg Kemény Ignác mérnök nagyszabású magasvasúti terve, ami alapjaiban változtathatta volna meg a fővárosi tömegközlekedést. Azóta sem mertek nagyobbat álmodni, pedig talán érdemes lett volna.
Női perspektívák címmel tartott nemzetközi konferenciát a Goethe Intézet csütörtökön. Az előadások és a kerekasztal-beszélgetés arra próbált választ adni, hogyan ábrázolja a média a nőket, illetve milyen a médiában dolgozó nők helyzete. Inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Agitpop multimédiás konstans tünti címen látható kiállítás április 6-ig a Rohamban, ahol Gyenei Péter rendszerfrissítő kampányának elemei tekinthetők meg. Az alkotó a „nemzettudat-tágítás” különös módját választotta kísérlete tárgyául – egy csendes és észrevétlen forradalmat hajtott végre, kizárólag a fejekben.
A Krízisközpont egy hétre kiköltözött a Blaha Lujza térre. Sátrat állítottak, ételt és ruhát osztottak, hajat vágtak, mulattak és mulattattak; törődtek azokkal, akikkel más nem. Folytatása következik.
Március 21. nemcsak a meteorológiai tavasz kezdete, de a bábszínházak világnapja is. Egy napra minibábfesztivállá változott az ország. Budapesten úton-útfélen játékba botlottunk.
Megtekintettük a szélsőjobbot is lázban tartó pólókiállítást a Kockában. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom felháborodott, az alkotó, Koby interjút adott a Narancsnak.