A Főtaxi visszahozza Budapestre az Ubert
Az autómegosztó applikációt a Főtaxi leányvállalata kezdi el üzemeltetni.
Az autómegosztó applikációt a Főtaxi leányvállalata kezdi el üzemeltetni.
Miután a testületben többségbe került a Fidesz, a jobboldali kötődésű Mediaworks-höz került a Várnegyed újság.
Gyakori vírusfertőzés a kicsik körében, és általában nem jár súlyos tünetekkel.
Az építészt 1959-ben bízták meg a kiváló fekvésű, a Feneketlen-tóra és a Gellért-hegyre is kilátást nyújtó, Villányi út–Tas vezér utcai saroktelek beépítésével.
A kamerafelvételt a Mindenki Magyarországa Néppárt hozta nyilvánosságra.
Újabb ismert emberek jelezték, hogy támogatják a kiállást, mások mellett Gálvölgyi János és Krúbi is.
A hőmérséklet csúcsértéke továbbra is 10 fok körül várható.
Az aszályra készül a WWF és a vízügyi igazgatóság, megtöltik a csatornákat.
Úgy tudjuk, hogy Egermann Ferenc csak a háború után magyarosította a nevét Egerszegire, de ez sem menthette meg a Kulacsot az államosítástól.
A szomszédban, Szegeden is működik „Budi Büfé”.
A vörös vércsék rohangálnak a zsákmány után a Hódmezővásárhely melletti Kardoskúti-pusztán, olyan sok a mezei pocok. A Nébih szerint az enyhe tél mellett a szántás nélküli földművelés divatja is kedvez a rágcsálóknak. De miért voltak pocokinváziók akkor is, amikor még mindenki használt ekét?
1945 után az Aréna utat Dózsa György útra keresztelték át, de az aluljáró kiszélesítése csak 1950 márciusában kezdődhetett el.