A Főtaxi visszahozza Budapestre az Ubert

  • narancs.hu
  • 2024. február 27.

Lokál

Az autómegosztó applikációt a Főtaxi leányvállalata kezdi el üzemeltetni.

Hét év után visszatér a magyar piacra a hagyományos taxisok közreműködésével az Uber. Az automegosztó applikációt a Főtaxi leányvállalata teszi elérhetővé Budapesten. Az együttműködés keretében az Uber alkalmazásán keresztül a Főtaxi szolgáltatásait is igénybe lehet venni.

Az Ubert 2016-ban a taxistüntetések hatására tiltották be azzal a furcsa elvárással, hogy Magyarországon az utasszervezőknek diszpécserközpontot kell működtetnie. Ha ennek nem felelt meg egy fuvaros, az autója  autók rendszámai mellett jogosítványa is bánhatta.

A cég szerint az alkalmazást annak ellenére nyitották meg közel százezren Budapestről csak tavaly, hogy a szolgáltatás már rég nem is elérhető nálunk. Kivonulásakor az Ubernek mintegy 160 ezer felhasználója és több ezer sofőrje volt itthon.

Az egyelőre nem tiszta, hogy ez azt jelenti-e, visszaáll a hagyományos Uber-szolgáltatás, ugyanis arra több európai városban is van példa, hogy az Uber tulajdonképpen csak az applikációt adja, és ugyanúgy a normális tarifákkal dolgozó taxisok jönnek ki rajta keresztül.

A Főtaxi ezzel a húzással főleg a Budapesten óriási szeletet behúzott Bolt előnyét tüntetheti el azzal, hogy végre egy bárhol használható és minőségi applikáción keresztül lehet őket hívni. Korábban többek közt ők is be akarták tiltani a Boltot, de úgy tűnik, mostanra taktikát váltottak.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.