„Az álruhás modernizmus, midőn az üres modernista alapkompozíciót applikált építészeti elemekkel, szervetlenül díszítgetik. Ez az út építészetileg a legreakciósabb állásfoglalás, mert történelmi részletek mögé meghúzódva, lényegében művészietlen, kozmopolita épületeket eredményez” – figyelmeztetett a Magyar Építőművészet című folyóirat 1953 novemberében, hogy az építészek pedig leszűrhessék a tanulságot: az egyénieskedés, a kreativitás veszélyeket rejteget. Vélhetően így volt ezzel Malomsoky József is, aki ekkoriban tervezte a Villányi út 55–65. alatti nyolc kisebb, illetve az út túloldalán öt, nagyobb házból álló minilakótelepeket. A masszív szocreál tömbök 1954–1955-ben épültek, de Malomsoky arra nem gondolhatott, hogy pár év múlva ismét a tervezőasztalára kerül egy Villányi úti ingatlan. Arra meg különösen nem, hogy addigra jócskán megváltoznak az elvárások: az addig üresnek és öncélúnak tartott modernizmus követendő példává vált, ráadásul ugyanazok mondták ezt, akik pár évvel korábban még a romlottságát ecsetelték.
Az építészt 1959-ben bízták meg a kiváló fekvésű, a Feneketlen-tóra és a Gellért-hegyre is kilátást nyújtó, Villányi út–Tas vezér utcai saroktelek beépítésével. A lakóházat azonban nem önmagában képzelték el, mellette – egy jóval nagyobb telken – tervezték felépíteni az Építőipari Kutató Intézet irodaházát. „Az ötemeletes, 17 millió forintos költséggel létesülő irodaházban hétszázan dolgoznak majd. Itt fogják összpontosítani az eddig egymástól távol, különböző helyeken dolgozó építőipari irodákat. (…) Az irodaház mellett hatemeletes, modern, 53 lakásos lakóházat építenek teljesen új eljárással” – írta 1959. március 18-án az Esti Hírlap, bemutatva az irodaház és a lakóház makettjét is, 1961-es átadást ígérve.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
