Tartalom

MaNcs 36. évf. 7. sz. (2024-02-14)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

A magyar igazság

Ez lesz a sírjukra írva. Mindnek. „Reménytelen helyzetben lévő emberek kétségbeesett próbálkozásával a kormány nem foglalkozik.”

Ez kerül be róluk a történelemkönyvekbe.

A szerk.

A szerk.

Úgy, ahogy a nagyok

A 2010 óta tartó tehetségtelen és ráadásul velejéig romlott kormányzás, amely során az új arisztokrácia mindenekelőtt azon ügyködik, hogy jobban éljen, mint négy vagy nyolc vagy most már 25 éve, az országnak felmérhetetlen károkat okozott.

A szerk.

A szerk.

Magyar hang volt

„Ennek a darabnak a műfaja sem nem rock, sem nem opera, a műfaja az, hogy remekmű” – mondotta tavaly áprilisban, az Operaházban Szinetár Miklós az István, a király szimfonikus operaváltozatának (!) bemutatóján.

Publicisztika

Bauer Tamás

Publicisztika

Mindig Orbánról szavazunk

Vitában Ungár Péterrel

„Nem Orbánról szavazunk”, szól Ungár Péter e lap múlt számában közzétett „kiáltványának” a címe. Az alcím hozzáteszi: a szerző amellett érvel, hogy „[m]iért keres önálló főpolgármester-jelöltet az LMP”.

Belpol

Interjú

Belpol

„Ennél többre nem vágyom”

Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere

Az egyik legsikeresebb budapesti polgármestert kerületének változó politikai ízléséről, az MSZP-hez fűződő viszonyáról, pannonhalmi kirándulásáról, Karácsony Gergelyről, Vitézy Dávidról és a napi munka szépsé­geiről kérdeztük. Interjúnkban felfedi eddig titkos szándékát is: újrázni akar!

A kegyelmi ügy és Orbán érinthetetlensége

Belpol

Holtodig óvd!

A pedofil intézményvezető tetteinek eltussolásában segédkező férfinek adott elnöki kegyelem eddig elsodorta Novák Katalin köztársasági elnököt és Varga Juditot, a Fidesz EP-listájának vezetésére kinézett volt igazságügyi minisztert.

A kormányzat kitart a gazdaság fűtése mellett

Belpol

Drágaságom

Hiába csökkent 3,8 százalékra januárban a 12 havi infláció, nem lesz olcsóbb a heti bevásárlás. A kormány tervei pedig inkább adnak okot aggodalomra, mint őrült bizakodásra.

Így edzi Csepelt Németh Szilárd

Belpol

Szomszédok

Németh Szilárd csepeli sportbirodalmában van a dél-pesti tankerület irodája, mert állítólag az illetékes önkormányzatok nem biztosítottak erre helyet. Az egykor kormánypárti csepeli kerület­vezetés szerint ez nem igaz. És támogatnák a Csepel SC-t is, ha átlátnák a klub működését.

Az orosházi kézilabda-egyesület összeomlása

Belpol

Milliárdos tao-bukta

Kamatokkal együtt 1,3 milliárd forintot kellene visszafizetni a tao-támogatások szabálytalan felhasználása miatt az orosházi férfi kézilabdaklubnak, amely már 2022 nyarán visszalépett a bajnokságtól. Az illetékes államtitkárság vizsgálódik, a NAV nyomoz, felelősök egyelőre nincsenek.

Külpol

Honnan jött és mit akar a Hezbollah?

Külpol

A végső cél érdekében

A gázai háború kitörése óta mindennapos kérdés, hogy beszáll-e a konfliktusba teljes katonai arzenáljával a Hezbollah, illetve mikor nyitja meg Izrael az északi frontot s számol le a fő ellenséggel, az Irán szövetségi rendszerébe sorolt libanoni síita szervezettel. A Hezbollah azonban több, mint egy Teherán irányította fegyveres csoport.

Könyv

A könyvszakma és a virtuális valóság

Könyv

Élet és halál ura

Hogyan veszítsünk el egy könyv- és egy filmszerződést, egy ügynököt, valamint a teljes olvasóközösségünk jóindulatát pár könnyű lépésben? Egy elsőkönyves szerző esete élesen rávilágított a Goodreads nevű könyves közösségi oldal veszélyeire és arra is, hogy milyen nagy befolyással bírnak az online szereplők a könyves világban.

Interjú

Könyv

„Előveszem a bögrét”

Patat Bence műfordító

A skandináv szerzők jelenléte és sikere egész Európában számottevő, nálunk is. Jón Kalman Stefánsson és Karl Ove Knaus­gård fordítójával kerestük az északi divat forrását, illetve azt is megnéztük, mitől skandináv a skandináv gyerekvers.

Kritika

Színház

Kritika

Ragadós lelkesedés

Pinokkió

Rusztikus, szabálytalan, barátságos a háttér, ott is kerekdednek érzékeljük, ahol minden négyszögletű. A színen feltűnő objektumok alkotórészei különállóak, guruló alapra épültek, így önálló életet élnek, ilyen Dzsepettó házának ajtaja is, ide-oda tologatják attól függően, hogy ki- vagy bemennek-e rajta épp.

Kiállítás

Kritika

Csapdaképek

Jiří Thýn: A kígyó ölelése

A cseh fotográfus, az 1977-es születésű Jiří Thýn nem először állít ki Magyarországon, de ez a mostani, a galéria egész terét betöltő, több elemből álló, monumentális installáció az első önálló szereplése.

Tévésorozat

Kritika

Szökési kísérlet a pokolból

The Woman in the Wall

A 2002-es velencei filmfesztiválon jó nagyot szólt a színművészként elismert Peter Mullan rendezése, A Magdolna nővérek – különösen a fődíja. Közelebbről a guta kerülgette tőle a katolikus egyházat, s nem csak az ír leágazását, de magát a Szentszéket is.

Dokumentumfilm

Kritika

Ítélet nélkül

Anna Hints: Smoke Sauna Sisterhood

Homoszociális tér. Ilyen terek az Észtország déli részén található apró fakunyhók, ahová Anna Hints gyengéd és első filmet meghazudtoló bölcsességet hordozó dokumentumfilmjét helyezi. Ezek a fakunyhók többfunkciós terek: lehet bennük izzadni, húst füstölni, gyereket szülni és gyógyulni is.

Lemez

Kritika

Egy walesi bárd

Gruff Rhys: Sadness Sets Me Free

Az utóbbi évtizedek angolszász indie pop/rock zenéjének egyik legsokoldalúbb, legkreatívabb és legszórakoztatóbb figurája Gruffudd Maredudd Bowen Rhys, azaz Gruff Rhys.

Zene

Interjú

Zene

„Nem akarunk várni megint négy évet”

Black Foxxes

A 2013 óta működő angol indie rock együttes három tagját Dániában értük utol: az alapító Mark Holley énekes-gitáros mellett Jack Barrett basszusgitáros és Finn Mclean dobos is nyilatkozott lapunknak.

Interaktív

Interaktív

Szüret 2024/7.

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi. 

Színház
Film

tévésmaci

Film

Szamarak 2: mulató az árnyas fák alatt

Amikor Sztupa és Troché megtudták, hogy Leonardo da Vinci nem is akkor élt, csak Ómafa merte megkérdezni, hogy „mikor akkor”, a többiek komoran hallgattak, próbáltak úgy tenni, mintha ott sem lennének.

Visszhang

Visszhang: film

Visszhang

Szülésznők

Egy kórházi szülészet nem az anyaság örömeiről szól.

Visszhang: tévésorozat

Visszhang

Az igazság emberei: Bass Reeves

A központi hős eleddig stabil pontnak számított a vadnyugati mitológia másodosztályában, ahol leginkább megbízható játékával tűnt ki, mint az első fekete bírósági fejvadászok egyike.

Visszhang: lemez

Visszhang

J Mascis: What Do We Do Now

Szólólemezzel J Mascis 2000-ben jelentkezett először, miután feloszlatta eredeti zenekarát, a 80-as évek közepe óta létező Dinosaur Jr.-t.

Visszhang: tévésorozat

Visszhang

Máshon

Amikor már minden történetet elmeséltek...

Lélek

Alkoholista szülők gyerekeinek traumái

Lélek

Örök félelemben

Magyarországon a lakosság közel negyede alkoholista, közülük rengetegen gyereket is nevelnek. Bár az alkoholizmusra egyéni problémaként szokás gondolni, az valójában az egész családot érinti. Rendszerszintű megoldások és hatékony segítség helyett azonban csak sötét kilátások maradnak a gyerekeknek.

Tudomány

Laborban növesztett pecsenye

Tudomány

Drága húsnak

A temérdek befektetett dollármilliárd dacára a regeneratív gyógyászat bevált eszközeivel készülő, szövet­alapú műhús egyelőre nem versenyképes az igazival. Mindez még nem jelenti azt, hogy ne lehetne oktalan pánikot kelteni a mesterséges csirkecombok feltűnése kapcsán.

Gasztro
Lokál

helyrajzi szám

Lokál

Meditáció

A Mézeskalács tér Rákospalota és Pest­újhely határán található, és egyáltalán nem illik rá neve.