Egy napig 150 forintért fürdőzhetünk Budapesten

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 27.

Lokál

Novemberben a város születésnapja alkalmából kapnak hatalmas kedvezményt a fővárosiak.

2023. ovember 17-én, pénteken mindössze 150 forintot kell majd fizetni az összes fővárosi gyógyfürdőbe való bejutásért Budapest 150. születésnapja alkalmából – írja az ÉnBudapestem.hu.

A jegyeket online lehet majd megvásárolni november 4-től, de csak azoknak, akiknek van érvényes (akár ideiglenes) budapesti lakcímkártyájuk. A jegyek névre szólók, és összesen tizenkétezer példányt fognak eladni a zsúfoltság elkerülése érdekében. 

A történelmi fürdőkbe egy személy legfeljebb két jegyet vehet, de csak olyasvalakinek, akinek szintén van fővárosi lakcímkártyája. A többi fürdőbe négy jegyet is lehet venni, de a lakcímkártya megléte ez esetben is feltétel minden vendégnél. A fürdők nyitvatartása nem változik.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.