Holnap újraindul a forgalom a győri vasúti vonalon

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. december 9.

Lokál

Szombaton befejeződik a felújítás, vasárnaptól ismét két vágányon járnak a vonatok az 1-es, győri vasúti fővonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszán.

A MÁV közlése szerint a 29 kilométer hosszú, kétvágányú pálya felújítása a vállalt határidőre, szombatra elkészül. Az előkészítés és az átépítés több mint 1100 munkatársuk közreműködésével zajlott. Afelújításban részt vevők a három hónap során napi 24 órában, két műszakban azon dolgoztak, hogy a felújított pályát az új menetrend vasárnapi hatályba lépéséig ütemterv szerint vissza tudják adni az utasoknak és az árufuvarozó társaságoknak.

Így az ország legforgalmasabb szakaszán vasárnap megindulhat mindkét vágányon a felújítás előtt megszokott menetrend szerinti vasúti közlekedés, ami azt jelenti, hogy már nem kell átszállni pótlóbuszokra.

2024 tavaszán az utómunkálatokat is elvégzik a most felújított szakaszon, ami az időjárási viszonyokhoz való hozzáigazítást jelenti, például vágány- és váltószabályozásokat, ágyazatpótlást, sínfeszültség-feloldást, valamint a felsővezeték feszességének beállítását. Ez azonban kényelmetlenséggel már nem jár az utasoknak – tették hozzá. A bal vágányon várhatóan az év végéig, a jobb vágányon pedig 2024 elejére válik biztosítottá az eredeti, óránkénti 140 kilométeres sebesség. Addig a személyvonatok 5-6 perccel, a távolsági vonatok 8-10 perccel hosszabb menetidővel közlekednek.

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.