Így közlekedjen a hosszú hétvégén

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. augusztus 19.

Lokál

Többfelé is menetrendváltozás lesz Budapesten a következő négy napban.

Változik a közösségi közlekedés menetrendje az augusztus 20-ai állami ünnepek miatt, a Volánbusz és a MÁV járatai mellett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) menetrendjében is lesznek eltérések.

BKK szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a járatok csütörtökön az ünnepi, 21-én és 22-én a szombati menetrend szerint indulnak.

Augusztus 20-án a koronavírus-járvány miatt elmaradnak az állami ünnepi programok, a tűzijáték és a légiparádé. A Kossuth Lajos téri tisztavatást viszont megtartják, ezért a 2-es villamos szerdán déltől, csütörtök 16 óráig rövidített útvonalon, a Haller utca/Soroksári út és a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) között közlekedik.

A csütörtökön 17 órakor kezdődő szentmise miatt 13 óra és 20 óra között a bazilika környékén lezárják a forgalom elől a Bajcsy-Zsilinszky út szélső forgalmi sávjait, ezért a 9-es busz, valamint a 72-es és a 73-as trolibusz ebben az időszakban egyik irányban sem áll meg a Szent István-bazilika megállóhelyen - írták.

Tudatták: az M3-as metró csütörtökön, pénteken és szombaton Újpest-központ és a Nagyvárad tér között közlekedik, a pótlóbusz Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között jár, a lezárt Corvin-negyed és Semmelweis Klinikák állomás környéke pedig az M30-as állomáspótló busszal érhető el.
A metró vasárnap a megszokott hétvégi rendje szerint Újpest-központ és a Lehel tér között jár, Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között az M3-as metrópótló busszal lehet utazni.

A MÁV tájékoztatása szerint a vonatok 19-én a pénteki, 20-án a szombati, 21-én és 22-én az ünnepnapi közlekedési rend szerint járnak.

A Volánbusz azt közölte: a buszok csütörtökön a munkaszüneti napok, pénteken és szombaton a szabadnapok menetrendje szerint közlekednek.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.