Jamaica: Bob Marley konyhája

szerző
Csizmadia Alexa
publikálva
1999/12. (03. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Jamaica elõször az illatok töménységével nyûgöz le. Igazán szánalmas, hogy szaglószervi memóriánk mennyire hasznavehetetlen ez ügyben, képtelen elraktározni ezeket a nehéz, párás, nagyon zöld illatokat.

Semmi sem áll távolabb a tiszta utazástól, mint a turizmus és a szabadidõipar... ezért kedvez neki a rendkívüli hõség, amelyben kéjjel esnek szét a testek. A molekulák hõmozgásának gyorsulása alattomban az értelem gyengüléséhez vezet.

Jean Baudrillard

Hosszasan állunk sorban beutazási vízumért, de nem bánjuk, mert a turisták fogadására kirendelt, termetes asszonyságokból álló kórus szórakoztat bennünket a capella. Welcome to Jamaica!

Kísérõnkkel minibuszon indulunk a hotelba, míg csak pár kilométer után el nem akadunk. Az elõzõ éjszaka történt baleset autóroncsait szállítják el. Jellemzõ, hogy az elõzõ évben 250 ezer közlekedési szabálysértést jegyeztek fel (a szigetnek 2,5 millió lakója van), csaknem négyszázan vesztették életüket az utakon, 19 ezer esetben vezettek taxit vagy buszt megfelelõ jogosítvány nélkül. Sofõrünk képességeiben is kételkedni kezdünk, amikor a várakozást elunva, egy alternatív útvonalat választ, offroad, a mezõn át, tehéncsorda között lavírozva jutunk el a hotelba, ami egyfajta

turistarezervátum,

az amerikai igényeket megcélzó, lepramód terjedõ, úgynevezett all inclusive hotelek egyike (melyek minden esetben jelentõs csapást mérnek a helyi gazdaságra). Az ellátás a "ha majd a bõség kosarából mindenki egyaránt vehet" romantikus eszméjére épül, ez azonban a gyakorlatban itt sem válik be, mindössze azt eredményezi, hogy vizezik a tüzesvizet is. A sápadtarcúak többsége mégis elégedetten bír itt eltölteni egy-két hetet anélkül, hogy kimozdulna a hotelkomplexumból, vízisportokkal múlatja az idõt a búvárkodástól a vízi aerobicig, vagy benevezhet az idióta vetélkedõk egyikére, ami lehet kvíz vagy sörivó, ifjabb fogyasztóknak kólaivó verseny, a lényeg, hogy a népes személyzettõl mindenki megkapja a magáét. A turistaipari gépezet csúcsra jár. Vannak tematikus napok, a jamaicai napon például részt vehetünk rákderbin, dominóbajnokságon, tanulhatunk rummixológiát, vagy elmerülhetünk a helyi patua nyelv rejtelmeiben. A hangszórókból reggae dõl ránk egész nap, de nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ez mégiscsak egyfajta virtuális valóság - az igazi Jamaicát akarom látni.

Lévén a tömegközlekedés megbízhatatlan, taxit bérlünk, elsõ úti célunk a Blue Mountains közelében lévõ Nine Mile, Bob Marley szülõfaluja. Keskeny, rossz minõségû utak vezetnek a kis hegyi falvakon keresztül, ahol az európai szemnek talán az a legfurcsább, hogy a kis faházikók kertjeiben domborulnak a felmenõk sírjai.

A Bob Marley mauzóleumban talán mi vagyunk ma az elsõ látogatók. A bejárat közelében néhány rasztafari próbál rábeszélni bennünket egy alternatív túrára, szívesen megmutatnák a marihuanaültetvényeket.

A raszta jövõbe mutató vallás, nincsenek írott szabályai, sem hierarchiája, viszont van sajátos hajviselete, egy karizmatikus messiása és saját tudatmódosító szere, az itt ganjának nevezett marihuana, melyet, szent növény lévén, szertartásos meditáció keretében élveznek.

A ganja

a múlt század közepén érkezett Jamaicába a cukornádültetvényeken dolgozó indiai munkások közvetítésével, akik mint szent hindu növényt tisztelték. Miután az ültetvénytulajdonosok azt tapasztalták, hogy a ganja túlzott élvezete csökkenti a termelékenységet, a profit szent nevében szankcionálni kezdték használatát. A harmincas években, a rasztafarimozgalom kezdetén ismét fellendülõben volt a termesztés, de a virágkort a hetvenes évek jelentették, amikor az itt termelt ganja 70 százaléka az amerikai piacra került. A munkanélküliséggel küzdõ országban sok farmer nevezte a ganját a szegény ember barátjának, mivel ha valaki akár csak egy évet töltött a termesztéssel, máris helyrerázta a családi költségvetést. A jamaicai parlament rendre elutasítja a legalizációs törekvéseket abban az országban, ahol a lakosság kétharmada él rendszeresen ganjával, bár a rasztafarik aránya kevesebb mint 10 százalék.

A Bob Marley mauzóleumba Bongo Joe kísér el bennünket, tarka afrikai öltözetben, fején rasztaturbán. Ganját szív, és azt mondja, ne aggódjunk, ez egy szent hely, itt senkit sem háborgatnak ezért. Arról beszél, hogy Bob Marleynak köszönhetõen elhíresült a falucskájuk, és fantasztikus lelkesedéssel osztja meg velünk a rasztafilozófiát egyenlõségrõl, testvériségrõl,

One Love, One heart;

Let s get together / And feel all right.

A szülõházban épp a múzeummá alakítás munkálatai folynak. A hegyoldalon kissé feljebb sétálva, elhagyjuk a nagyszülõk sírját és a veteményesben dolgozó rasztafarikat.

Bob lives

- olvassuk a színesre festett, virágokkal körbeültetett köveket. Döbbenetesen pici házikóhoz érkezünk, melyet Bob születése után engedett át a családnak a nagypapa. 1967-ben, nem sokkal házasságkötésük után ide vonult vissza rövid idõre Bob és Rita Kingstonból, a fõvárosból. Csendes, lelassult idõszak volt, Bob több idõt töltött Biblia-olvasással, zöldség- és ganjatermesztéssel, mint zeneszerzéssel. Rita ekkor már áttért a rasztafarihitre, Bobban itt érett meg az elhatározás.

Bongo Joe a kis szoba egyetlen berendezési tárgyára, egy vaságyra mutat, ezen írta Bob Marley az Is This Love címû dalt, amit Joe a nyomaték kedvéért el is énekel nekünk. A késõbbiekben még több Bob Marley-szerzeményt élvezhetünk kedves elõadásában, a dalokat többnyire a "Bob mondotta volt" fordulattal vezeti elõ.

A ház mögött bádogtetõs konyha, falai bambuszrudak, benne rozoga asztal, kis téglaépítmény a tûzrakáshoz meg egy ütött-kopott bádoghordó.

A kápolna fehér falán festett fekete angyalok, mezítláb lépünk be. A sírnál Bongo Joe egy imát mormol. Maga a sír egy keletre nézõ kõ- és cementépítmény, benne Bob Marley bebalzsamozott teste, bal kezében gitár, jobb kezében Biblia, ujján egy ereklye: Haile Selassie pecsétgyûrûje. A sírhoz támasztva Haile Selassie fotója, a sarokban két gitár, a falon egy aranylemez és családi fotók. A sír mellett a keleti és nyugati oldalon egy-egy pohár víz, Bongo Joe azt mondja, az egyszerûséget és a tisztaságot szimbolizálja.

Olyan békebeli és szeretetteljes a hangulat, hogy nincs kedvünk továbbindulni, beülünk inkább a büfébe sörözni és Bob Marley-videókat nézni.

Este a hotel színpadán egy helyi reggae-banda nyomatja a Wailers-nótákat. Néhány sör után és a szemüvegem hiányában valóban tökéletes az illúzió; igen, Bob Marley ÉL!

Csizmadia Alexa

Rasztafarizmus

A XVII-XVIII. században több száz cukornádültetvényével Jamaica volt a britek legértékesebb nyugat-indiai gyarmata, cukorgyarmatnak is nevezték. Mivel az õslakos arawak indiánok kihaltak még a XVI. századi spanyol kolonizáció behurcolta európai betegségek miatt, a britek ültetvényein több ezer Afrikából beszállított rabszolga biztosította a munkaerõt. A kolonializmus évszázadainak öröksége ma is érezhetõ, a lakosság nagy része a hajdani rabszolgák leszármazottja. A fõváros, Kingston túlnépesedett gettóiban elkülönülnek feketék és fehérek, gazdagok és szegények. A századelõn kisebbfajta, Afrikába irányuló kivándorlás kezdõdött meg, de a kezdeti lelkesedés hamar alábbhagyott.

Az 1930-ban Etiópiában trónra kerülõ Ras Tafari Mekkonen császár beiktatását hatalmas várakozás kísérte, minthogy õ a bibliai Salamon király és Sába királynõ leszármazottjának vallotta magát. I. Haile Selassie (jelentése: a Szentháromság hatalma) néven került trónra, betöltve az afrikai messiásra irányuló várakozásokat, aki visszavezeti övéit az anyaországba.

Az ehhez fûzött remények a második világháborúval párhuzamosan szertefoszlottak, de Haile Selassie mint szellemi vezetõ tekintélye egyre nõtt.

1966 áprilisában Haile Selassie hivatalos látogatásra érkezett Jamaicába; a reptéren százezer zarándok várta. Köztük volt a kíváncsiságtól fûtött Rita Marley katolikus hitoktató is, akire - mint azt az USA-ban tartózkodó Bob Marleynak írott levelében elmondja - nagy hatással volt a pillanat, amikor az elõtte elhaladó autóban ülõ császár isteni mivolta iránt kétely támadt benne, majd kérdésére pozitív megerõsítést kapott, ugyanakkor "magas szintû spirituális jelenlétet" tapasztalt. Többen Krisztus stigmáit vélték felfedezni az uralkodó tenyerén.

A rasztafarik hitét nem rendítette meg a császár 1975-ben bekövetkezett halála, bár legtöbb híve megkérdõjelezte a halálhírt.

A rasztafarizmus elmélkedõ, meditáló vallás. Követõi csak a legszükségesebb ingóságokkal bírnak, nem fogyasztanak húst, nem vágják hajukat, szakállukat. A dreadlock visszavezethetõ a maszáj törzsi viseletre éppúgy, mint Sámsonra. Rendszeresen olvassák a Bibliát, elsõsorban az ószövetségi próféciákat, melyekben tanításuk szerint több mint negyven utalás vonatkozik Etiópiára, mely olvasatukban az édenkert része volt. A rasztafarik optimista, az erõszakot elvetõ emberek, többnyire saját kisvállalkozásaikban dolgoznak, tradicionális mesterségeket gyakorolva.

A jamaicai vezetõk elismerik a rasztafarizmus jelentõségét és a fiatalokra gyakorolt hatását. Erre utal az is, hogy 1981-ben Miamiban, kórházi ágyán becsületrenddel tüntették ki Bob Marleyt.

szerző
Csizmadia Alexa
publikálva
1999/12. (03. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...