Kacsa volt a francia miniszterek illegális párizsi luxusvacsorájáról szóló hír

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. április 5.

Lokál

Az informátor bevallotta, hogy csak viccelni akart.

"Humornak" szánta kijelentéseit a francia M6 televízió informátora, aki korábban azt állította, hogy miniszterek részvételével rendeztek illegális luxusvacsorákat Párizs belvárosában a koronavírus-járvány miatti korlátozások megsértése mellett. A hét végén sugárzott műsorban elhangzottak miatt az ügyészség vasárnap eljárást indított.

A rejtett kamerás felvételek az M6 szerint a főváros egyik elegáns negyedében egy illegális étteremben készültek, ahol senki nem tartotta be a járvány miatt ajánlott védőtávolságot, és nem viselt maszkot. A felvételen látható, hogy a hely bejáratánál egy pincér megmutatja az étlapot, az érkező vendégek pedig maszk nélkül ölelik meg egymást vagy fognak kezet.

 A járványügyi korlátozás részeként Franciaországban október vége óta az éttermek nem fogadhatnak vendégeket, kizárólag elvitelre főzhetnek.

A riportban megszólaló egyik szervező, akinek az arca nem ismerhető fel, műgyűjtőnek nevezte magát, és elmondta: a héten két-három hasonló illegális étteremben is vacsorázott, ahol miniszterekkel is találkozott.

A közösségi oldalak kommentjei alapján a francia televíziók vasárnap este beazonosították az M6 informátorát, Pierre-Jean Chalencon műgyűjtőt, a felvétel helyszínéül szolgáló párizsi Vivienne Palota tulajdonosát.

A férfi az AFP francia hírügynökséghez eljuttatott közleményben elismerte, hogy ő hallható a riportban, és közölte: "humornak" szánta azt, hogy miniszterek is részt vesznek luxusvacsorákon.

Pierre-Jean Chalencon még februárban egy, a közösségi oldalakra feltöltött felvételen elmondta, hogy saját otthonában szokott ebédeket és vacsorákat szervezni Christophe Leroy séffel együtt. Akkor azt állította, hogy hamarosan Gabriel Attal kormányszóvivőt is vendégül látja vacsorára.

Gabriel Attal vasárnap este tudatta: csak most fedezte fel a februári felvételt a Twitteren, egyben azt is leszögezte: nem ismeri a műgyűjtőt, és soha nem vett részt semmilyen vacsorán. A kormányszóvivő szerint egyébként "elképzelhetetlen, hogy egy kormánytag részt vett egy ilyen illegális luxusvacsorán".

 "Egy percig sem hiszem el. Egy kormánytag, egy felelős politikus nem akármilyen állampolgár. Létezik a példamutatási kötelezettség, ezzel mindannyian tisztában vagyunk" - mondta Gabriel Attal. Gérald Darmanin belügyminiszter vasárnap a Twitteren jelezte: arra kérte "a párizsi prefektust, ellenőrizze, igaz-e, ami a riportban elhangzott, és ha az állítások igaznak bizonyulnak, indítson eljárást a vacsorák szervezői és résztvevői ellen". "Ez teljesen elfogadhatatlan" - írta a tárcavezető.

 "A rendőrség és a csendőrség szervei mindennap fellépnek a külvárosokban, mert óriás barbecue-zások vannak, mert az emberek nem tartják be a lezárás szabályait. Természetes, hogy az elegáns negyedekben is mindenkire vonatkozik a szabály. Nincs kétfajta állampolgár, olyanok, akik bulizhatnak és olyanok, akiknek nem szabad" - szögezte le a belügyminiszter. 

Rémy Heitz párizsi főügyész vasárnap este jelezte, hogy a vádhatóság mások veszélyeztetésének és tiltott munka gyanúja miatt vizsgálatot indított annak ellenőrzésére, hogy a vacsorákat tényleg az egészségügyi szabályok figyelmen kívül hagyása mellett rendezték meg, illetve az esetleges szervezők és résztvevők személyazonosságának megállapítására.

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.