Karikó Katalin: ránéztem erre a táblázatra, és mondom, mi ez?

  • narancs.hu
  • 2021. május 3.

Lokál

Az mRNS-alapú oltások kifejlesztésében kulcsszerepet játszó biokémikus az MTA közgyűlésén tartott ma ünnepi előadást.

„Ha sikerül ugyanilyen ütemben vakcinálni az embereket, akkor nyárra nagyjából rendben lehetünk. Ha a vírus nem tud kiben szaporodni, akkor nem fog variálódni, és egyszerűen vége lesz” – mondta a Telex.hu-nak adott interjúban Karikó Katalin. Az mRNS-alapú oltások kifejlesztésében kulcsszerepet játszó biokémikust az MTA közgyűlésén tartott ünnepi előadása után kérdezte a portál.

A magyar tudós arról is beszélt, hogy óránként 11 tudományos publikáció jelenik meg a járványról. Mióta itt vagyok ma az Akadémián, már lecsúsztam legalább 50-60 publikációról. Hogy lehet ezt elolvasni mindent? – vélekedett.

„Most hirtelen mindenki járványszakértő lett, de én nem vagyok az. Én egy biokémikus vagyok, aki ért az RNS-ekhez”

– tette hozzá.

Arra, hogy mennyire kell tartani az indiai mutánstól, azt mondta: minden variánst vizsgálnak, „de a dupla variánosokról az eddig vizsgálatok azt mutatják, hogy a kettős mutáció a vírus esélyét rontja: a dupla variáns ellen ugyanolyan jó volt az ellenanyag-termelés, mint az eredeti vuhani ellen.”

Az interjúban szóba került a kormány félrevezető táblázata, amelyből alapvető információk kimaradtak, így úgy lehetett érteni, mintha a Pfizer-BioNTech vakcina alkalmazása veszélyesebb lenne a többi vakcinához képest. Minderről azt mesélte: „úgy történt, hogy Atlantában át kellett szállnom, és amíg vártam a csatlakozást, ránéztem erre a táblázatra, és mondom, mi ez? Ha valaki öngyilkos akar lenni, ez alapján kér egy Pfizer-vakcinát, és azt hiheti, meghal tőle. Félálmosan írtam rá egy választ, de nem kellett volna.

Egy kollégám mondta egyszer:

soha semmi ilyen politikai dologba ne köss bele, ne legyél benne, mert belerántanak, és akármit mondasz, mindenbe belekötnek. De nem úgy nézett ki, hogy bárki nagyon elrettent volna.”

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.