Kommunális hulladékkal fűti a Duna Aréna létesítményeit a Budapesti Közművek a vizes VB alatt

  • Fizetett tartalom
  • 2022. július 1.

Lokál

A Budapesti Közművek keretén belül működő FŐTÁV Távhőszolgáltatási Divízió 2017 óta látja el távfűtéssel a Duna Arénát. A hőenergiát jelenleg a Budapesti Közművek tulajdonában lévő Fővárosi Hulladékhasznosító Mű állítja elő. Az erőmű az éves nagykarbantartás után június közepén újra üzembe állt, - így a medencék megfelelő hőmérséklete és a használati melegvíz folyamatosan biztosított a FINA Világbajnokság gördülékeny lebonyolításához, valamint a magyar sikerekhez.

A Fővárosi Hulladékhasznosító Műben a karbantartások oroszlánrészét évente, másfél évente „nagy leállás” keretében végzik el a szakemberek. A karbantartás idejére fokozatosan állítják le a berendezéseket, majd elvégzik rajtuk a szükséges javításokat. Ekkor szinte teljesen kiürítik a bunkerteret is, ami egyébként az év többi részében szünet nélkül fogadja a kukásautókban érkező hulladékot.

Az idei nagy karbantartás kiemelt jelentőségű volt a főváros hosszútávú energiaellátása szempontjából, mert sor került az erőmű gőzturbina forgórészének csehországi gyártóművi felújítására is. Ezen a komplex feladaton túl is jelentős további karbantartási munkák zajlottak az üzemben.

A Hulladékhasznosító Mű határidőre történő visszaindulását a kezdődő FINA Világbajnokság is megkövetelte. A sportesemények fő helyszínét jelentő Duna Aréna létesítményeinek fűtéséhez, használati melegvíz-igényéhez, és a medencék megfelelő hőmérsékletéhez szükséges hőenergiát ugyanis a Budapesti Közművek keretében működő FŐTÁV Távhőszolgáltatási Divízió biztosítja. A közel 5 MW teljes hőigényű Duna Aréna éves távhőfogyasztása mintegy 30 ezer GJ, amely közel ezer átlagos méretű háztartás éves fogyasztásának felel meg. Ezt a hőenergiát a BKM Hulladékhasznosító Műve biztosítja, amely nyári időszakban egyedül szolgálja ki a teljes észak-pesti hőkörzet mintegy 60 ezer távhőfogyasztóját. A Hulladékhasznosító Mű nagy karbantartásának  határidőre történő befejezése tehát azt is jelenti, hogy az Aréna által a világbajnokság két hete alatt elfogyasztott távhőmennyiség kizárólag települési szilárd hulladék termikus hasznosításából származik, - amely döntően megújuló energiatermelésnek minősül.

A Budapesti Közművek erőműve működése során termikusan ártalmatlanítja a fővárosban keletkező települési szilárd hulladék 60 százalékát, mintegy 380 ezer tonnát. A tavaly rekord-távhőtermelést (1 millió GJ) elérő üzem mintegy 28 ezer  átlagos budapesti háztartás éves távhő-, valamint 36 ezer háztartás áramigényét biztosította környezetbarát, fenntartható módon. Ez körülbelül 28 millió m³ import földgáz-megtakarítást és 60 ezer tonna CO2 kibocsájtás-csökkenést jelentett az országnak. Az erőműben alkalmazott ötlépcsős füstgáztisztítási eljárás révén a létesítmény működése megfelel a legszigorúbb hazai és uniós környezetvédelmi normáknak.

A Budapesti Közművek tervei szerint a turbinafelújítással ez a tavaly elért eredmény még tovább fokozható, jelentősen támogatva a főváros energiaellátását.

A Budapesti Közművek ezúton is gratulál az eddig elért magyar sikerekhez!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.