Mától kötelező a maszkviselés, ha Budapesten közlekedik

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. április 27.

Lokál

Az orr és száj eltakarásának szabálya ma lép életbe a fővárosban.

Mától csak sállal, kendővel vagy maszkkal eltakart arccal szabad felszállni a fővárosi tömegközlekedés járataira, s így lehet csak boltba menni és taxival utazni a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében.

A rendelkezés betartásának elősegítése érdekében, illetve azért, hogy minden utas biztonságban érezhesse magát a tömegközlekedési járatokon, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Főpolgármesteri Hivatal több csomópontban mosható és vasalható textilmaszkot oszt az utazóknak.
A fővárosi operatív törzs korábbi döntése értelmében a közösségi közlekedés járatai mellett mától a budapesti üzletekben, boltokban, piacokon, bevásárlóközpontokban, valamint a taxikban is kötelező az arc eltakarása.

A rendelkezés a 6 éven aluli utasokon kívül nem vonatkozik például azokra a járművezetőkre sem a közösségi közlekedésben, akik meg tudják tartani az utasoktól való legalább kétméteres távolságot, illetve akiket a kilégzéssel távozó cseppek felfogására alkalmas eszköz választ el az utasoktól.

 

Karácsony elrendelte a kötelező maszkviselést a BKV-n

És megint lezárja a Margitszigetet. "Április 27-től, azaz jövő utáni hétfőtől a BKK járatait kizárólag kendővel vagy sállal eltakart arccal vagy maszkban lehet igénybe venni" - közölte Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon. A kormánytól kapott felhatalmazással élve továbbá erre a hétvégére is lezárásokról döntött: reggel 9 és este 8 között nem lehet majd a Margitszigeten és az Óbudai-szigeten tartózkodni.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.