Mégis vonulhat a szélsőjobb a "Becsület Napján"

  • narancs.hu
  • 2020. február 4.

Lokál

Míg a rendőrség és a Törvényszék jogi birkózást rendez, a neonáci szervezetek a Városmajorban vonulgathatnak.

Becsület Napja - így nevezik a szélsőjobboldali szervezetek február 8-át; 1945-ben ugyanis ezen a napon próbáltak kitörni a magyar és német csapatok a szovjet ostromgyűrűből. Idén a Clark Ádám téren, majd a Kapisztrán szobornál terveztek megemlékezést a szélsőjobbosok, a rendőrség azonban ugyanúgy megtiltotta ezt, mint tavaly – Ungváry Krisztián történészt idézve ugyanis arra jutottak, hogy szélsőséges nézeteket valló csoportok vehetnek részt a megemlékezésen, illetve olyan beszédek és zenék is hallhatóak lesznek álláspontjuk szerint, melyek alkalmasak lehetnek félelemkeltésre, riadalom okozására.

A két rendezvény mellett azonban érkezett egy harmadik bejelentés is, amely szerint a Városmajorban tartanának megemlékezést február 8-án – ezt a BRFK először szintén megtiltotta, ám a határozatot megtámadták a törvényszéken, a Népszava szerint pedig most a bíróság hatályon kívül is helyezte a tiltást. Az indok: „rendezvény előzetes megtiltásához szükséges törvényi feltételek körét illetően adós maradt egyes feltételek alátámasztásával".

A TASZ szerint jogilag valóban aggályos az ügy, hiszen előre vélelmezett cselekményekre hivatkozva jogszerűen nem lehet betiltani az eseményt. A törvény értelmében azonban neonáci, újnyilas szervezeteknek szintén nincs helyük az országban.

A bíróság ítélete ugyanakkor nem jelenti a rendezvény engedélyezését, csupán a tiltó határozatot helyezi hatályon kívül. Ennek ellenére valószínű, hogy a szélsőjobboldali szervezetek mindezt zöld jelzésként értelmezik, és megtartják rendezvényüket.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.