Nem készültek el a Nyugatival, korlátozottan járnak a vonatok

  • narancs.hu
  • 2021. július 18.

Lokál

Rákospalota-Újpest és Fót között július 31-ig szünetel a vonatforgalom. 

A megszokotthoz képest kevesebb vonatot tud fogadni a Nyugati pályaudvar vasárnap reggeltől, mert a pályaudvaron több munkálatot nem fejezett be időre a kivitelező – közölte a Mávinform. 

Az eredeti tervek szerint a pályaudvari vágányhálózaton június 19-én kezdődött kiemelt karbantartások július 17-ig tartottak volna. Ez idő alatt a Nyugatiba nem érkeztek és onnan nem indultak vonatok. A Mávinform vasárnapi közleménye szerint a végleges átadásig kisebb kapacitással működik a pályaudvar, a vonatforgalmat korlátozták a munkálatok mielőbbi befejezéséért.

  • A Szegedi InterCity vonatok a Nyugati pályaudvar helyett Budapest-Kelenföldre érkeznek és onnan is indulnak Szeged felé.
  • A lajosmizsei vonalon az S21-es vonatok budapesti végállomása Kőbánya-Kispest. A Nyugati pályaudvarról az utasok a Debrecen-Nyíregyháza felé induló IC-kel utazhatnak Kőbánya-Kispestig, az IC-k Kőbánya alsón is megállnak, ezen a szakaszon felármentesen vehetők igénybe. Az S21-es vonatok átszállás után, mintegy 10 perces késéssel indulnak Kőbánya-Kispestről Dabas, Lajosmizse felé.
  • A ceglédi vonalon a monori S50-es vonatok Kőbánya-Kispestre érkeznek és onnan indulnak Monor felé. A Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest közötti utazásra bármely vonat felármentesen vehető igénybe. A Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között pótlóbuszok is közlekednek, az M3-as metrópótló vonalán lévő megállókban megállnak, ha van leszálló utas.

A közleményben emlékeztetnek, hogy a Rákospalota-Újpest állomáson július 13-án kisiklott teherkocsi annyira megrongálta a vasúti pályát, hogy Rákospalota-Újpest és Fót között július 31-ig szünetel a vonatforgalom, pótlóbuszok szállítják az utasokat.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.