Orbán a járvány tetőzéséről: három munkacsoport készít előrejelzéseket, amelyek adatai még sosem egyeztek, így óriási a bizonytalanság

  • narancs.hu
  • 2020. március 30.

Lokál

A miniszterelnök kijelentette, nem tud megnyugtató választ adni a járvány idősíkjáról.

Orbán Viktor hétfőn, az Országgyűlésben ellenzéki képviselők azonnali kérdéseire adott válaszokat.

Lukács László György jobbikos képviselő a többi között arra kérdezett rá, mikor várható a járvány tetőzése? Szerinte a matematikai modellek szerint az ország lélegeztetőgép-kapacitása április végén telítődik.
Arra is választ várt: mi okozta az eszközellátás akadozását, de arra is, számolni kell-e egészségügyi dolgozók elhalálozásával? Azt is kérte, hogy nyilvános helyen csak maszkban lehessen tartózkodni.

Orbán Viktor miniszterelnök úgy felelt: nem tud megnyugtató választ adni a járvány idősíkjáról. Mint mondta, három munkacsoport készít erről előrejelzéseket számára, amelyek adatai még sosem egyeztek, így óriási a bizonytalanság ennek megítélésében.
Orvosok megbetegedésével számolni kell – mondta, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a 65 év felettieket nem engedik a fertőzöttek közelébe. A megbetegedők helyére alapvetően a rezidenseket állítják, akiknek a képzése megkezdődött. Ez egy katonai akcióterv szerint zajlik – jelentette ki.

A maszkhordásról szólva közölte: azt nem rendelheti el azt kötelező jelleggel, mivel jelenleg nem garantálható, hogy lesz-e elegendő maszk a patikákban, ugyanis minden rendelkezésre álló eszközt a kórházak számára halmoznak fel. Így csak kérni tudja az emberektől, hogy viseljenek maszkot.

Az Országgyűlés plenáris ülése, ahol elvétve videlnek maszkot a képviselők

Az Országgyűlés plenáris ülése, ahol elvétve videlnek maszkot a képviselők

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.