Több bliccelő is milliós összeget fizetett tavaly a BKK-nak

Lokál

A legnagyobb büntetés 2 millió forint volt.

A bliccelésért kiszabott legnagyobb büntetés a múlt évben több mint kétmillió forint volt

– közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden. Közlésük szerint 2021 óta szigorúbban lépnek fel a jegy vagy bérlet nélkül utazókkal szemben, és a pótdíjkezelési eljárások is hatékonyabbá váltak. A szigorúbb követeléskezelés miatt évente több ezer fizetési meghagyást és végrehajtási eljárást indítanak.

A múlt évi legnagyobb büntetések listáját a 2 milliós összeg vezeti, a második helyen egy több mint 1,6 milliós, míg a harmadik helyen egy több mint 1,4 milliós büntetés szerepel, de még a tizedik helyen lévő is meghaladta az egymillió forintot.

Közölték azt is, hogy a legmagasabb összegű pótdíjbefizetés két végrehajtási eljárásból, több tucat rendezetlen pótdíjazás alapján adódott össze.     

A ténylegesen befolyt pótdíjak tartalmazzák a pótdíjtartozást és járulékait, az évek alatt rárakódó kamatokat és a végrehajtási eljárások költségeit is – fűzték hozzá.

Az eddigi legmagasabb egyösszegű befizetés 2020-ban volt, 2 797 400 forintra rúgott.

Kitértek arra is, hogy 2023-ban 227 200 ellenőrzés zárult pótdíjazással (5 százalékkal több, mint 2022-ben), és 19 ezer pótdíjazott választotta a 2022 őszétől rendelkezésre álló kedvezményes rendezési lehetőséget, azaz bemutatta a pótdíjazást követően vásárolt bérletét.

A közlemény szerint 2023-ban a pótdíjazások 63 százalékát rendezték helyszínen, az ebből befolyó összeg (1,7 milliárd forint) 35 százalékkal haladta meg az azt megelőző évit.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.