Vége a hőségnek, kedden jön a lehűlés

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. szeptember 15.

Lokál

Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Hétfőn napközben még melegebb lesz, kedden viszont egy hidegfront hoz lehűlést, a hét második felében azonban többfelé is lehetnek 20 fok körüli maximumok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.

Hétfőn a déli, kora délutáni órákig derült idő várható, majd észak felől fátyolfelhőzet érkezik, illetve már gomolyfelhők is képződhetnek, de csapadék estig még nem valószínű. Napközben a főváros környékén, az Északi-középhegységben és az Észak-Alföldön megélénkül, néhol megerősödik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 5 és 12 fok között alakul, de az északi völgyekben, a Nyírségben és a Duna-Tisza közén 2-4 fok is lehet. A legmagasabb hőmérséklet 24 és 29 fok között várható.

Kedden északon lehet több-kevesebb napsütés. Eleinte több helyen várható eső, zápor, később a csapadék egyre inkább a déli, délnyugati területekre korlátozódik, főként arrafelé néhol zivatar is előfordulhat. Elsősorban az északi, északkeleti megyékben megerősödik, zivatar környezetében viharossá fokozódik a szél. A minimumhőmérséklet 11-17, a maximumhőmérséklet 17 és 25 fok között valószínű.

Szerdán a többórás napsütés mellett csupán egy-egy rövid zápor fordulhat elő. A déli, délnyugati határ közelében azonban felhős maradhat az ég, és főként a nap első felében akár tartósan is eshet. Nagy területen megerősödik, az Alpokalja térségében viharossá is fokozódhat a szél. A leghidegebb órákban általában 6-11 fok lesz, de a szélvédettebb északi völgyekben ennél hűvösebb is lehet a hajnal. Napközben 16-20 fokig melegszik a levegő.

Csütörtökön és pénteken napos idő várható, csupán elvétve fordulhat elő futó zápor. A minimumhőmérséklet csütörtökön általában 3-8 fok között alakul, de a szélvédett északi völgyekben, fagyra hajlamos területeken ennél hidegebb is lehet, talaj menti fagy is előfordulhat.

Pénteken jellemzően 5 és 10 fok között alakulnak a minimumok. A nappali maximumok csütörtökön és pénteken is 14-18 fok között várhatók.

Szombaton és vasárnap többnyire derült vagy gyengén felhős időre van kilátás sok napsütéssel, csapadék nélkül. A leghidegebb órákban szombaton általában 5-10, vasárnap 5-12 fok lesz, de a szélvédett, hidegre érzékeny területeken szombaton jóval hidegebb is lehet, talaj menti fagy is előfordulhat. Szombaton napközben 15-20, vasárnap 17-23 fokig melegszik a levegő.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.