A Disney leforgatott egy fantasysorozatot, majd úgy döntött, mégsem mutatja be

Mikrofilm

A Christian Slater főszereplésével készült Spiderwick krónikák ugyan elkészült, de lehet hogy a közönség soha nem láthatja.

Kevés dolog árulkodik jobban a saját farkába harapó streaming-őrületről, mint az a kapkodás, amit az HBO Max és a Disney művel az elmúlt hónapokban. A Netflix sikerének farvizén az elmúlt években boldog-boldogtalan saját platformot indított, a koronavírus-járvány és a lezárások pedig csak tovább fújták a streaminglufit. Hamarosan azonban kiderült, hogy pusztán a pár dolláros előfizetői díjból egyszerűen nem bír el a piac ennyi platformot, így hirtelen mindenki költségcsökkentésbe kezdett: az HBO – ami a tengerentúlon immár csak Max – leállította az európai saját tartalmak gyártását, majd számos műsort, köztük a magyar A besúgót is eltüntették a platformról, elkaszálták a már dobozban lévő, elkészült Batgirl-filmet, és a majdnem kész Scooby-Doo rajzfilmet is, amit azért biztonságképp még befejeztettek az alkotókkal; saját gyártású műsoraikat pedig ismét elkezdték kölcsönadni a Netflixnek.

Hasonló fejetlenség uralkodik a Disney-nél is: hét héttel a premier után törölték a több mint 50 millió dollárba kerülő, kifejezetten a Disney+-ra készült Kráter című tini sci-fijüket. De a tisztogatás áldozata lett az 1988-as fantasy, a Willow régóta várt sorozatos folytatása és a 90-es évek népszerű ifjúsági jéghokifilmjéből készült Kerge Kacsák: Így kell tarolni! is. A hírek szerint azonban nem csak a már bemutatott műsorokkal ilyen kegyetlen a stúdió: elkaszálták a Spiderwick krónikák hatrészes sorozatos adaptációját is, amely már elkészült és csak a bemutatóra várt.

Tony DiTerlizzi és Holly Black ifjúsági fantasysorozatának első része 2003-ban jelent meg, 2008-ban pedig már meg is született a belőle készült film Mark Waters rendezésében. Nem lett siker, így hiába kínálta magát a nyolckönyvnyi alapanyag, a mozi nem kapott folytatást. 2021-ben azonban bejelentették, hogy sorozat készül a fantasyból, olyan nevekkel a főszerepben, mint Jack Dylan Grazer, Lyon Daniels, Noah Cottrell, Joy Bryant, és Mychala Lee. A főgonoszt, egy alakváltó ogrét maga Christian Slater alakította. Azonban elképzelhető, hogy a végeredményt soha nem fogjuk látni.

A Disney viszont nem mondott le teljesen a fiatalabbaknak szóló fantasykról: ugyan a Spiderwick krónikák ment a levesbe, a hírek szerint a Percy Jackson-könyvekből készült sorozat továbbra is nagy erőkkel készül. Rick Riordan regényeiből ugyancsak készült már filmváltozat 2010-ben (Villámtolvaj – Percy Jackson és az olimposziak), ami ugyancsak besült, így nem kapott folytatást. Úgy néz ki, a stúdió most mégis nagyobb potenciált lát a félistenekkel hadakozó suhancban, mint a fantasylényekkel kalandozó családban. A másik dolog, ami üzletileg a Percy Jackson mellett szól, hogy annak sorozatos adaptációját a Disney saját berkein belül készíti, ráadásul a könyveket is a stúdióhoz tartozó kiadó jelentette meg.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.