Tévésorozat

A felszabadító

  • SzSz
  • 2020. november 19.

Mikrofilm

Jean Renoir 1937-es klasszikusában még azt mutatta be, hogy háború ide vagy oda, a valódi ellentét nem a nemzetek, hanem a társadalmi osztályok között feszül: a francia arisztokrata jobban megérti az őt fogva tartó előkelő német tisztet, mint munkásember honfitársát, az emberség pedig minden konfliktus felett áll. Ez a nagy ábránd az első világháborúval szertefoszlott, még­is valami hasonlót akar bemutatni A felszabadító.

A 157. gyalogosezred történetéből azonban hiányzik Renoir visszafogottsága, az apró, finom utalásai, ahogy a sorok között olvasás öröme is! „1943. július 10-én egy oklahomai egység, amely mexikói amerikaiakból, amerikai őslakosokból és munka nélküli cowboyokból állt, akik otthon nem ihattak ugyanabban a kocsmában, leszállt Szicíliában és megkezdte kegyetlen, 500 napos útját a nácik uralta Európán át” – narrálja a sorozat, már az elején kijelölve, merre keressük a mondanivalót. A válogatott társaság végül példás csapategységet alkot, s igazi hősökké válnak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.