A legszigorúbb minősítést kapta Magyarországon az új Sikoly-film

  • narancs.hu
  • 2023. február 22.

Mikrofilm

A szabályok értelmében csak este 22:00 után sikítozhatnak a nézők.

A nálunk március 9-én debütáló, immár hatodik Sikoly-film több szempontból is rendhagyónak ígérkezik: a tavalyi, sorszám nélküli epizóddal (kritikánk) az újra feltámasztott sorozat egyik ikonikus szereplőjétől is búcsút vehettünk, a legújabb rész pedig a kaliforniai Woodsboro kitalált városát maga mögött hagyva immár New Yorkban játszódik. A magyar nézők azonban még egy meglepetésben részesülhetnek: az új epizód a korábbi részektől is durvább, X besorolást kapta itthon, azaz kizárólag felnőtt nézőknek ajánlott.

A Sikoly eddigi részei jellemzően 18-as karikával futottak (18 éven aluliak számára nagykorú felügyelete ajánlott) – míg a tengerentúlon rendkívül komolyan veszik a besorolásokat, itthon jellemzően kevésbé szigorúak a mozipénztáraknál. Az X címke azonban nálunk is érzékenyen érintheti a film forgalmazását és bevételeit: a szabályok szerint ugyanis az ilyeneket csak 22:00 óra után tűzhetik műsorra a mozik. A Sikoly VI. ráadásul a korábbiaknál hosszabb is: 123 perces játékideje miatt biztos, hogy a vetítések éjfél után fejeződnek be.

Hogy az X-es besorolás mennyire ritka nálunk, azt jók bizonyítja, hogy a nagyobb bemutatók közül legutóbb a 2017-es Bőrpofa keltett nagyobb hírverést azzal, hogy ezt a címkét sütötték rá. Szintén X-et kapott a 2008-as Fűrész 4, amelynek akkor ráadásul 25 százalékos többletjárulékot kellett fizetnie, mivel az indoklás szerint semmi keresnivalója nem volt a plázamozikban, inkább – az itthon nem is létező – horrorfilmekre szakosodott vetítőkben lett volna a helye – írta a port.hu. Ez a két film azonban kimondott belezős horror, míg a Sikoly a slasher, azaz kaszabolós horror egyik iskolapéldája: ennek lényege hogy a közeliben mutatott kínzások helyett feszültségkeltéssel, hirtelen ijesztgetéssel (jumpscare) igyekszik frászt hozni a nézőjére. Ráadásul épp az 1999-es első részt óta a zsánerhez egyfajta parodisztikus él is társul, amit az elmúlt epizódok során csúcsra járatott a franchise. Épp ezért meglepő, hogy ennyire megfeküdte a cenzorok gyomrát a Sikoly VI. Habár a magyar korhatárbesorolásról hasonló még nem készült, a tengerentúli egyesületről Kirby Dick forgatott akciófilmnek és vígjátéknak is beillő dokut Besorolás alatt címmel. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A hatalom lába

A hetvenes években a brazíliai Recifét groteszk városi legenda tartotta lázban. Eszerint egy önálló életre kelt „szőrös láb” (perna cabeluda) terrorizálta a város lakosságát.

Akarsz-e?

Ha mindenki ennyire elviselhetetlen, mi értelme szaporodni? – ez valószínűleg csak nekem jutott eszembe, amikor elsötétült a kép, a filmkészítők nem hatoltak ilyen mélységekbe. Ellenkezőleg, valamiféle pozitív végkicsengést is ragasztottak a sztorihoz az utolsó két-három percben, de erről majd később.

Innen nézve

  • Pálos György

A szerző második regényének kiemelten fontos szereplője egy ház Brassó belvárosában, eredetileg a Sfântul Ioan (a szocialista diktatúra éveiben Majakovszkij) utcában, nem messze a nevezetes Aro szállodától.

Bársonyos halálvágy

A Kurtág György 100. születésnapjára szervezett fesztivál zenetörténeti esemény. Száz évet megért, sőt azon túl is alkotó világhírű zeneszerzőre nem akad sok példa: a tengerentúlról a 2012-ben bekövetkezett haláláig aktívan komponáló, mások mellett Eötvös Péter által is nagyra becsült Elliott Carter nevét tudjuk felidézni egyedüliként, Európából pedig Kurtág Györgyét, akit a százegyedik esztendejébe lépve a Die Stechardin című új operájának bemutatásával ünnepeltek.

Szlava Ukraini!

Négy éve tart a háború Ukrajnában. Pontosabban a teljes körű katonai invázió tart négy éve, mert a háború már 2014-ben elkezdődött. Csak az akkor senkit sem érdekelt Ukrajna határain kívül. Valójában ez a háború sem érdekel már szinte senkit. Alig szerepel a vezető hírek között.

Rész és egész

  • Molnár T. Eszter

A mű és a befogadó viszonya mindig aktív, különösen igaz ez a performatív művészetekre, ahol a mű a befogadóval egy térben születik meg, lehetőséget teremtve az azonnali interakciókra is. De milyen színház az, amelyik a tervezhető nevetésen vagy megrendülésen túl is számít a közönség aktivitására? Mitől közösségi és mitől részvételi? Hogyan működik a beavató, illetve hogyan az osztályteremszínház?

A láthatatlan színész

Elsősorban rendezőként ismerjük Porogi Dorkát, ő rendezte egyebek közt az Antigonét a Radnóti Színházban, vagy az Elfriede Jelinek művéből készült Árnyékot a Trafóban. Jóval többet rendez azonban a határon túl, erdélyi magyar színházakban, talán azért is, mert a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végezte a rendező szakot.

Szerelmi csalódás

A Pelsőczy Réka – Perczel Enikő alkotópáros (előbbi rendezőként, utóbbi dramaturgként jegyzi a produkciót) az első jelenetben jelzi, hogy a tavaly 250 éve született Jane Austen legismertebb regényének új adaptációjával valamiképpen a mára is szeretnének reflektálni. Ennek jegyében a mű kerettörténetet kapott a „színház a színházban” technikával.