Visszhang: film

Sikoly

  • SzSz
  • 2022. január 19.

Visszhang

Wes Craven hét éve halt meg.

A kaszabolós tinihorror, azaz slasher műfaj néhány alapvetésének megalkotása után egy posztmodern csavarral képes volt emlékművet állítani saját pályájának, miközben önmagán és rajongóin is jót nevetett; ez volt a Sikoly-sorozat legnagyobb erénye. A 2011-es negyedik epizód épp akkor jött ki, amikor a Ház az erdő mélyénnel Drew Goddard az utolsó szöget is beverte a slasherek koporsójába.

A mostani epizód az örökségfilmek tipikus példája, folytatás, amely a régi részek néhány szereplőjével és fordulatával egyszerre szólítaná meg a hűséges rajongókat, de eladná magát a következő generációnak is. Ma azonban, a lélekborzoló pszichohorrorok és társadalomkritikus rémisztgetések korában, a pandémia kellős közepén, amikor a világ vége a küszöbön dörömböl, egyre kevésbé tűnik félelmetesnek egy minden lépcsőfokban felbukó, maszkos gonosztevő, aki késsel és telefonhívásokkal hozza a frászt a fiatalokra. Épp ezért a Matt Bettinelli-Olpin–Tyler Gillett rendezőpárosnak Wes Craven után elsősorban a sorozat relevanciáját kellett megtalálnia, amely a számtalan koppintás és a Horrorra akadva után egyre inkább paródiává szelídült. Visszahozták hát az ikonikus szereplőket és helyszíneket, majd az egészet beborították a szokásos sikolyos elmélkedéssel, csak ezúttal a folytatások helyett napjaink moziipari rákfenéjén, a rebootokon folyik a viccelődés. Az új Sikoly ennek megfelelően inkább filmes meta-gondolatai miatt szórakoztató, amelyek ezúttal a toxikus rajongás témáját belezik ki.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.