Film

A szavak ereje: olcsó happy end helyett

  • 2019. július 20.

Mikrofilm

Hogy egy tizenéves fiú egyszer csak minden magyarázat nélkül eltűnik, és nem kerül elő többé – családi drámát implikáló téma.

Az önvád, hogy ki mit rontott el, az emésztő keserűség, a lassan mindent betöltő, mert a legköznapibb cselekvéseket, történéseket is átértelmező és magának az életnek, az élésnek állapotává váló hiány…

De Carl Hunter filmje nem dráma, hanem egy végtelenül melankolikus, kifinomult humorú vígjáték; ha volna ilyen, mondhatnánk: életörömöt sugárzó elégia. Amelyben az, hogy vajon visszatér-e évtizedek múltán a kirakós betűjáték közepén sértődötten elrohanó gyerek, hogy vajon ő üzen-e internetes scrabble-partik szósorain keresztül a róla lemondani ennyi idő után sem akaró apjának – lassan háttérbe szorul a nyilvánvalóan élők és jelenlévők (az otthon maradt testvér családja, benne egy ugyancsak kamasz korú, az eltűntnél nem kevésbé érzékeny és büszke fiú) mindennap alakuló, a közelség és a kommunikáció lehetőségét nyújtó életéhez képest.

false

 

A különleges szavak ismerete helyett az egyszerű szavak értelmére helyeződik a hangsúly. Az egymásra utaltság, az olykor szarkasztikus csatározásokban testet öltő gyengéd elfogadás filmje ez. Van hozzá egy minden gesztusával az esendő ember nagyszerűségét kifejező ragyogó színész, Bill Nighy, és van egy elemelt, stilizált, kicsit kaurismäkis, ízlésesen teátrális filmnyelv.

Olcsó happy end helyett a helyzet szomorú tényeinek cseppet sem könnyű tudomásulvétele zárja a művet, mégis mosolyogva áll fel a néző. Úgy látszik, lehet katarzist átélni derűvel is.

Forgalmazza a Cirko Film

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.